Kikerülhet a béren kívüli juttatások köréből jövőre a hidegétel-utalvány és az internetszolgáltatás is, de lakbértámogatást húszezer forintig adhatnak a munkáltatók a Népszabadság birtokába került tervezet szerint. A kormányzati döntésre váró munkaanyagban a lap szerint az is szerepel, hogy a jelenlegi cégek helyett egy állami cég adhatja majd ki az étkezési utalványokat.
Átalakul jövőre a béren kívüli juttatások rendszere a Népszabadság birtokába került, kormánydöntésre váró munkaanyagok szerint. A lap szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumban készült tervezetben egyelőre több lehetséges forgatókönyv is szerepel. Jövőre kikerül a béren kívüli juttatások közül a hidegétel-utalvány, vagy havi öt-nyolcezer forintra csökkentve egyetlen állami cégtől megrendelhető utalvány váltja fel. Az éves szinten 150 ezer forintig támogatható melegétkezést csak az elektronikus SZÉP-kártyával lehetne majd fizetni.
A tervezet szerint nem lesz benne a juttatások körében az internetszolgáltatás sem, viszont lakbértámogatást adhatnak majd a munkáltatók: ennek összege a lakbér fele, de maximum havi húszezer forint lehet majd. Az egészségpénztári kártyával igénybe vehető szolgáltatások köre is változhat, a lap azt írja, a tervezet szerint rekreációs szolgáltatásokat csak a SZÉP-kártyával lehetne igénybe venni, az egészségpénztárak pedig kizárólag egészségügyi szolgáltatásokra adhatnának fedezetet. A lap szerint a tervezet megtartaná a magánszemélyek iskolai rendszerű képzésének támogatását éves szinten a minimálbér két és félszereséig.
A Népszabadság szerint a tervezetről a napokban tárgyal a kormány, a birtokukba jutott munkaanyagon szeptember 30-ai határidő olvasható.
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.