Bajnai Gordon az amerikai CNBC blogjában megjelentetett hétfői cikkében az euróövezet gazdasági válságának esetleges következményeit és megoldásait elemzi. A volt magyar miniszterelnök szerint az euró esetleges megszűnése azonnali recesszióhoz és a most ismert Európa megszűnéséhez vezetne.
Bajnai Gordon az Európai Unió jelenlegi válságát elemző cikket jelentett meg a CNBC amerikai gazdasági televíziós csatorna vendégblogjában, amelynek fordítása a Hazaeshaladas.blog.hu-n hétfőn jelent meg. Bejegyzésében Bajnai azt írja: "az euróövezet felbomlása azonnali recesszióhoz és gazdasági káoszhoz vezetne Európában (és nagyrészt másutt is), aminek beláthatatlan társadalmi és politikai, de jól becsülhető gazdasági következményei lennének".
Egy aktuális elemzői becslés szerint az euróból való kilépés Németországnak 20-25 százalékos GDP-visszaesést hozna az első évben, Görögországnál ez a szám 40-50 százalék - teszi hozzá Bajnai levonva a következtetést: "mindez valószínűleg az európai integráció jelen formájának végét jelentené, felgyorsítaná az európai kontinens hanyatlását, és visszafordíthatatlanná tenné a folyamatot".
Ugyanakkor Bajnai úgy érvel, hogy egy kiigazított, erős és fenntartható euró számottevő középtávú ösztönzést adhat azon erőfeszítéseknek, hogy amennyit csak lehet, megmentsenek a jóléti állam modelljéből, és újraélesszék a kontinens globális gazdasági és politikai erejét egy XXI. századi többpólusú világban.
Bajnai lépésről lépésre mentené meg a görögöket
A volt miniszterelnök egy politikailag megvalósítható megoldáscsomagra tesz javaslatot a görög, illetve az euróválság kérdésében. Első lépésben azonnal csökkenteni kell a kór tovaterjedésének kockázatát, és helyre kell állítani az általános hitelességet a pénzpiacok szemében. Ezért az európai bankrendszert megfelelő (politikailag elfogulatlan) stressztesztek alapján fel kell tőkésíteni.
A második lépés: a költségvetés felelőtlenség elleni garanciákat intézményesíteni kell az euróövezet kormányzásában. Ezért a már jóváhagyott új gazdasági kormányzási eszköztárat (a hatos csomagot, az Euró Plusz Paktumot) össze kell kapcsolni az euróövezetből való, előzetesen egyeztetett, rendezett, gyors és csaknem automatikus kizárási mechanizmussal - de csak a jövőre nézve.
Az ajánlott csomag harmadik lépése szerint Görögországnak egy társadalmilag és gazdaságilag kezelhető perspektívát kell ajánlani, cserébe a görög társadalom és a politikai elit jövőben is elvárt, folyamatos és fájdalmas erőfeszítéseiért. A görög szuverén adósságot át kell strukturálni az euróövezeten belül, úgy, hogy nagyjából a jelenlegi szint felére csökkenjen (a GDP 80 százaléka alá). Ezt a magánbefektetők felé fennálló adósságállomány számottevő részének törlése, a maradék garantálása, valamint a közpénzből nyújtott hitelek egy részének feltételekhez kötött törlése révén lehet elérni. (Görögország rendezett csődjének hatásairól ebben a cikkünkben olvashat.)
Bajnai Gordon arra figyelmeztet írásában, hogy politikai bátorság szükségeltetik majd a rivalizáló politikai pártok vezetői részéről, hogy az európai magországokban elfogadják az ilyen megoldásokat, esetenként a szokásos tűzvonalakon átnyúló együttműködésre is szükség lehet.
A rossz integráció eredménye a válság
Az euróválság okaként a volt miniszterelnök megállapítja: az euróövezet jelenlegi válsága egy félszívvel csinált, félig átgondolt, félig megmagyarázott és ezért félig befejezett integrációs folyamat egyenes következménye. A legkisebb közös többszörösön alapuló döntéshozatal európai elve - amely nélkül persze nem juthatott volna el idáig - az Európai Uniót mindig is arra kényszerítette, hogy korántsem tökéletes, az optimálistól elmaradó, és gyakorta felvizezett megoldásokat kreáljon. Ebből fakadóan a közösség arra ítéltetett, hogy válságról válságra fejlődjön, és így oldja meg korábban az útfélen otthagyott problémáit.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.