Olcsó hitel reményében állt össze, és akár bankot is venne egy új civil közösség

végtörlesztés, devizahitel, frankhitel, svájci frank, pénzváltó
Vágólapra másolva!
Erővel, közel kétszáz ügyfél hitelét és megtakarítását összegyűjtve fordulna bankokhoz egy új civil közösség. A cél az lenne, hogy olcsóbb forinthitelt kapjanak, cserébe azért, hogy nagy tömegben viszik megtakarításaikat a bankokhoz. A végtörlesztők tömegeire eddig legnyitottabb takarékbankok szövetsége szerint azonban "ötletelni mindenkinek van joga", de az elképzelés nem reális.
Vágólapra másolva!

A tömeg erejében bízva hoztak létre civilek egy "hitelközösséget", amelytől a devizahitelük rendezését várják. A szervezők olcsó forinthitelért fordulnak bankokhoz, cserébe a közösség tagjait, mint ügyfeleket ajánlják a pénzintézetek figyelmébe. A kínált üzletre azonban közel sem biztos, hogy lesz vevő banki oldaláról.

Doubravszky György, a Bagolyvár Könyvkiadó alapítója, a hitelközösség szervezője egy olyan társulást kíván létrehozni, amelyben a tagok együttesen ülnek le tárgyalni a bankokkal, hogy kedvezőbb feltételeket alkudjanak ki tagjaiknak. Az [origo]-nak azt mondta "erővel" akarnak a bankokhoz menni, vagyis abban érdekeltek, hogy minél több devizahiteles ügyfél nevében tárgyalhassanak.

A koncepció lényege, hogy az összegyűjtenének több száz, akár ezer ügyfelet, akik számára egy banktól alacsony kamatozású forinthitelt alkudnak ki (a bankközi forint kamatláb, ami jelenleg valamivel 6 százalék fölött van + 1,5 százalékpont), cserébe az ügyfelek mindegyike a megtakarításait, hitelét és egyéb banki szolgáltatásait az adott bankhoz viszi. A kezdeményezés honlapján péntek délután az szerepelt, hogy 188-an regisztráltak 2401 millió forint "becsült hitelösszeggel".

Nehéz lesz

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) keddi közleménye szerint a takarékok a végtörlesztés miatt megemelkedő forinthitel-igényt kielégítve szereznének piaci pozíciót. A takarékokat tömörítő szövetség azonban 10-11 százalékos hiteldíjat ajánlott a pénzügyi döntésekben önálló 114 tagjának, vagyis jóval magasabbat, mint amit a társulás szeretne elérni.

Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója szerint nem reális a bankközi kamatláb (BUBOR) + 1,5 százalékos kamat, ők a 10-11 százalékos ajánlott hiteldíjat BUBOR + 4-5 százalék alapján számolták. Elmondta, hogy "nem mennek árversenybe", vagyis nem fogják leszorítani végletekig a kamataikat a piachódításért. A takarékszövetkezetekhez már csak azért sem fordulhat eséllyel a hitelközösség, mert a szövetkezetek önállóak, több mint 100 külön jogi személy és minden hiteligényt egyedileg bírálnak el.

Értelmezhetetlen

A kereskedelmi bankok többsége a forinthitelek megdrágításával reagált a végtörlesztésre, ezzel fékezve a végtörlesztést. Doubravszky György ambiciózusan azt mondta, "vagy találunk egy bankot, vagy csinálunk". Felsorolt néhány lehetőséget: szerinte a takarékszövetkezeteket lehet adni-venni, de az is megoldás lehetne, hogy az állam hoz létre egy bankot. Hangsúlyozta, hogy nem a bankok ellen akarnak fellépni, de céljuk, hogy aki szeretne végtörleszteni, az kapjon forinthitelt.

Varga Antal szerint azonban "értelmezhetetlen", hogy a közösség venne egy takarékszövetkezetet. Mint mondta, "azt lehet megvenni, ami eladó. Nincs eladó takarékszövetkezet". Szerinte a közösség tagjainak joguk van ötletelni, de a bankvásárlás mellett a saját vagy az állami bankalapítást sem tartotta reális lehetőségnek. Alapítani nem lesz idejük - magyarázta arra utalva, hogy a végtörlesztés lehetősége csak december végéig áll fenn.