Bankszövetség: nincs kartell, piaci indokai vannak a kamatemelésnek

Vágólapra másolva!
A Bankszövetség főtitkára szerint nemzetközi események teszik indokolttá a forinthitelek kamatainak megemelését, ezért állnak elébe minden vizsgálatnak. A múlt héten Rogán Antal a GVH-hoz és a PSZÁF-hez fordult, hogy vizsgálják meg, összejátszottak-e a bankok a kamatok megemelésekor.
Vágólapra másolva!

A Bankszövetség áll elébe minden vizsgálatnak, meggyőződésük szerint piaci indokok járultak hozzá a forinthitel-kamatok emeléséhez - nyilatkozta Kovács Levente, a szövetség főtitkára a Napi Gazdaságnak.

"Bár lennének nem piaci alapú érvek amellett, hogy miért volt indokolt a bankok kamatemelése - hiszen egy piaci alapon beárazhatatlan intézkedés hatásait nyögi a szektor. Úgy gondolom, a régiós és a nemzetközi események indokolttá teszik a kamatemelést" - fejtette ki Kovács Levente. A szövetség főtitkára hozzátette, hogy a bankszövetségi munkaforma minden kartell lehetőséget eleve kizár.

A makrogazdasági környezet bizonytalansága és a banki verseny miatt a nyár elején tapasztalt 6-6,5 százalékos akciós forintbetéti ajánlatok 7,5-8,5 százalékos szintre futottak fel. "Márpedig új hitelhez, új forrás kell, melyért most többet kell fizetni" - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Kovács Levente.

Mint arról korábban beszámoltunk, Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke múlt hét kedden jelentette be, kartellezés gyanúját veti fel, hogy az elmúlt napokban, a devizahitelek egyösszegű, rögzített árfolyamon történő végtörlesztésének engedélyezése után, több bank megemelte forinthiteleinek kamatait.

Rogán ezért arra kérte a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, vizsgálja ki, hogy a versenytörvényt megsértve összejátszottak-e a bankok a hitelkamatok megemelésekor. A PSZÁF elnökéhez pedig azzal fordult a politikus, állapítsa meg, hogy a bankok a pénzintézeti és a fogyasztóvédelmi törvények betartásával jártak-e el a forinthitelek kamatainak megemelésekor.