Bedőlt hiteleseknek kölcsönt nyújtó uzsorások buktak le

Vágólapra másolva!
Fél tucat magánszemély ügyében kezdett vizsgálatot az adóhivatal, mert az érintettek 20-40, időnként 50 százalékos kamatra nyújtottak kölcsönt más magánszemélyeknek, vagy hitelközvetítőként károsították meg őket. A károsultak jellemzően már hátralékos lakáshitelesek.
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jelzése, illetve közérdekű bejelentések alapján fél tucat olyan budapesti, illetve Pest megyei magánszemélyt vizsgál, akik 20-40, esetenként 50 százalékos kamatra nyújtottak kölcsönt más magánszemélyeknek, vagy hitelközvetítőként károsították meg ügyfeleiket - tette közzé hétfőn a NAV.

Az eljárások között akad olyan, amelyikben több mint húsz károsult érintett, fejenként 72 ezer forinttól közel 9 millió forintig terjedő uzsorakölcsönnel.

A parlament hétfői ülésén szavaz a Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításáról. A kormány azt kezdeményezte, hogy az uzsora-bűncselekmény tényállási elemei közül vegyék ki az üzletszerűséget, és az legyen minősítő körülmény. Így akár már az egyszeri uzsorázást is három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik a jövőben.

Látszólag kamat nélküli kölcsön volt

A NAV közleménye szerint a vizsgálatok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy az uzsorakölcsönök menete az esetek többségében igen hasonló volt. Általában banki vagy egyéb kölcsöntörlesztéssel hátralékban lévő adósok - ingatlantulajdonaik megmentése érdekében - hirdetés vagy ismerős útján jutottak el az uzsorásokhoz, akik a kért összeget jellemzően rövid (2-3 hónapos) futamidőre, magas kamatra adták kölcsön.

A jövedelemszerzés látszatát kerülendő - a közjegyző által is hitelesített - szerződésben kamatot nem tüntettek fel, de hitelösszegként nem a ténylegesen nyújtott, hanem a már kamatokkal terhelt összeget tüntették fel, és ennek erejéig az adósok ingatlanjára jelzálogjogot jegyeztettek be. Az adósok az uzsorakölcsön törlesztéséhez - és az erőszaktól sem visszariadó "behajtást" megelőzendően - újabb hitel felvételére kényszerültek, és így egyre jobban eladósodtak.

Banki jutalékot is kaptak

Az ellenőrzések során egy új jelenségre is felfigyelt az adóhatóság. Előfordult olyan eset, hogy egy hitelközvetítéssel foglalkozó társaság tulajdonosa a cégéhez forduló ügyfeleket - a banki kölcsön elbírálásáig, illetve folyósításáig - 12-20 százalékos kamatra adott magánhitellel "segítette ki". A magánkölcsönhöz kapcsolódóan a kamatkikötés mellett szerződési díjat és folyósítási jutalékot is felszámított, amelyek plusz bevételekhez juttatták amellett, hogy a pénzintézetek természetesen a hitelközvetítőnek járó jutalékot is megfizették a társaság számára.

Az ilyen jellegű vizsgálatokat nehezíti, hogy a kölcsönt igénybe vevő adósok többnyire megfélemlített személyek, akik nem minden esetben mernek nyilatkozatot tenni. Az azonban már az ügyek jelenlegi állása mellett is megállapítható, hogy a kölcsönt nyújtó magánszemélyek nem szerepeltettek bevallásukban akkora jövedelmet, amely fedezetet nyújtott volna a kihelyezett hitelekre, továbbá a kölcsönnyújtásból származó jövedelmüket nem vallották be, és adót sem fizettek utána. Mindezzel esetenként több tízmillióval károsították meg az állami költségvetést. Az ügyekben folyik az eljárás, tette közzé az adóhivatal.