Több minisztérium nem mondta meg időre, milyen feladatokat ad le jövőre

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bemutatja a költségvetést hordozó pendrive-ot a Miniszterelnökségen tartott kormányszóvivői sajtótájékoztatón
Vágólapra másolva!
A túlzottdeficit-eljárás esetleges folytatódása és a lehetséges uniós szankciók miatt kellett a minisztériumoknak összeszedniük, milyen feladatok ellátását hagyják el jövőre a kívánt százmilliárd forintnál is nagyobb költségvetési spórolás érdekében. Több minisztériumot meg kellett sürgetnie a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a lista összeállításával.
Vágólapra másolva!

Több minisztérium sem készítette el határidőre, így a szerdai kormányülés előtt fél nappal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) felszólította a tárcákat, hogy küldjék el azt a listát, amely a jövőre ellátatlan feladatokat tartalmazza - tudta meg az [origo] az ügyben érintett kormányzati szereplőktől.

A kormány a költségvetés összeállításáért felelős NGM javaslatára egy rendeletet hozott a múlt héten. A csütörtökön megjelent rendelet (amelynek tartalmát már három nappal korábban megismertették a tárcákkal az [origo] információi szerint) egy napot adott a minisztériumoknak arra, hogy listázzák a most még ellátott, de jövőben elhagyható feladatokat, azért, hogy a 2012-es költségvetési törvényjavaslatban szereplő megtakarításokat el lehessen érni.

Többen megcsúsztak

Mint beszámoltunk róla, a költségvetéshez készített, de nyilvánosságra nem hozott összefoglalóban az szerepel, hogy nem biztosítanak forrást új programokra, "az ellátott feladatok felülvizsgálatával azokból határozott visszavonulásra kerül sor", korlátozzák a feladatellátáshoz nem feltétlenül szükséges beszerzéseket.

A költségvetési törvényjavaslat azzal kalkulál, hogy az állami feladatok mérséklésével, elhagyásával csaknem 75 milliárd forintot, a beruházási, fejezeti kezelésű előirányzatok egyedi csökkentésével pedig közel 65 milliárd forintot kell spórolni, azonban a költségvetés nem konkretizálja, milyen feladatokat hagy el, milyen fejlesztésekről mond le a kormány jövőre. "A múlt heti kormányrendelet éppen azért született, hogy a tárcák segítségével feltöltsék tartalommal a feladatelhagyás jelszavát" - magyarázta egy kormányzati tisztségviselő az [origo]-nak.

Több tárca azonban nem adta le a múlt hét péntekre a saját listáját, vagyis azt a dokumentumot, amely az elhagyandó feladatokat tartalmazza. Kedd délután ezért azt a jelzést kapták az NGM-ből a tárcák, hogy szerdán kora délelőttre pótolják elmaradásukat, mert az aznapi kormányülésen terítékre kerül a kérdés. Arról nincs információnk, hogy végül milyen hosszú, mit tartalmazó lista került a kormány elé, mindenesetre az NGM-nek holnapig, azaz péntekig kell egy összefoglalót készítenie az ellátatlanul hagyott feladatokról.

Uniós szankció a tét

A konkrét intézkedésekkel alátámasztott spórolási terv azért vált szükségessé két informátorunk szerint is, mert a kormány attól tart, hogy az ország nem kerül ki az uniós túlzottdeficit-eljárás alól. Azokkal szemben folytat túlzottdeficit-eljárást az Európai Unió, amely országok nem tudják fenntartható módon 3 százalék alá szorítani a GDP-arányos államháztartási hiányukat, illetve ahol az államadósság 60 százalék felett van, és nem csökken.

Magyarország 2011-ig kapott haladékot a hiány fenntartható úton való leszorítására, ezért lenne fontos, hogy az EU úgy lássa, megalapozott a kormány jövő évi 2,5 százalékos hiánycélja. (Idén egy nagy egyszeri tétel, a nyugdíjpénztári vagyon bekebelezése miatt nagy eséllyel többlet lesz a költségvetésben, de a hiánynak egyszeri tételek nélkül kellene 3 százalék alatt lennie.) Ha a túlzottdeficit-eljárást nem szünteti meg az EU, az azzal a veszéllyel jár, hogy esetleg szankciókat foganatosít Magyarországgal szemben. Az adósságválság kellős közepén ennek nagyobb az esélye, mintha nyugodtak lennének a piacok, az EU-nak ugyanis demonstrálnia kell a költségvetési szigort.

Egy harmadik forrásunk szerint azonban nem ilyen vészes a helyzet. Az EU esetleges büntetésével kapcsolatos félelem szerinte túlzott, és nem Brüsszel győzködése miatt kell az előirányzott spórolást konkrét feladatok elhagyásával biztosítani.