Digitalizálással spórolnak a biztosítók

Vágólapra másolva!
Elektronikus szolgáltatások bevezetésével szerezhetnek újabb ügyfeleket, költségeiket pedig az ügyintézés elektronizálásával csökkenthetik a magyarországi gépjármű-felelősségbiztosítással foglalkozó cégek - derült ki az Aegon Biztosító sajtótájékoztatóján.
Vágólapra másolva!

A biztosítók a jobb kárstatisztika mellett az ügyintézés, az ügyfelekkel való kapcsolattartás elektronizálásával csökkentették költségeiket, de a jövőben már csak a szolgáltatások bővítésével javíthatják pozíciójukat a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piacon - mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország nem életbiztosításért felelős vezérigazgató-helyettese egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Reálértéken a 2000. évihez képest a kgfb-piac díjbevétele 12 százalékkal csökkent, miközben a járművek száma 2,8 millióról 3,6 millióra emelkedett - tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. Akár egy közepes méretű biztosító is évi több százezer fizetésre felszólító levelet küld az ügyfeleinek, darabját száz forintért. Ennek elkerülésére vezette be az Aegon az ePosta nevű ügyféllevelezését. Az eddigi tapasztalatok szerint az e-mailben, illetve sms-ben küldött felszólító levelek nagyságrenddel hatékonyabbak a papír alapúaknál - számolt be a tapasztalatokról Szombat Tamás.

A másik ügyfélszerzési út a kiegészítő szolgáltatások kínálata, amely összekapcsolható az elektronikus információval is. Az Aegon például dugófigyelőt, parkolóház- és benzinkútkeresőt ad ingyen az ügyfeleinek, a keresők az árakat is kiírják. A rendszerhez olyan segélyhívó csatlakozik, amely jelzi a bajba jutott ügyfél tartózkodási helyét is.