Leghamarabb csütörtökön nevezik meg az új görög miniszterelnököt

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, hogy ki követi Jeórjiosz Papandreut a görög miniszterelnöki székben, de a legvalószínűbb, hogy Filiposz Pecalnikosz, a parlament elnöke lesz az átmeneti kormány vezetője. Az új görög miniszterelnök személyét leghamarabb csütörtökön jelentik be.
Vágólapra másolva!

A görög kormányfő szerda esti beszédében hivatalosan is megerősítette a lemondását, és bejelentette, hogy megállapodás született az ellenzékkel az új, koalíciós kormányról. Arról azonban nem volt hajlandó beszélni, ki követi őt a miniszterelnöki székben. "Félretettük a terméketlen konfliktusokat. A politikai erők együttműködnek, hogy kivezessék az országot a válságból, és az ellentéteik dacára kormányt alakítanak" - hangsúlyozta Jeórjiosz Papandreu.

"Megtesszük a szükséges intézkedéseket azon lépések végrehajtására, amelyek biztonságot adnak országunknak ezekben a különösen nehéz időkben" - mondta az Európai Unió válságtervére utalva. Kijelentette, minden erejükkel azon lesznek, hogy Görögország az euróövezet tagja maradhasson.

Papandreu nem árulta el, hogy ki kerül a kormány élére, de a jelenleg még kormányzó szocialista párt és az ellenzéki Új Demokrácia vezető köreiben is állítólag az a vélemény fogalmazódott meg, hogy Filiposz Pecalnikosz parlamenti elnök legyen az egységkormány feje. Korábban sokan Lukasz Papademoszt, az Európai Központi Bank egykori alelnökét látták a legesélyesebb jelöltnek. Az átmeneti kormány feladata a Görögországnak megítélt uniós mentőcsomag ratifikálása és a februári előrehozott választások megtartása lesz.

A beszéde után Papandreut azzal fogadta Karolosz Papuliasz államfő, hogy "nagy megkönnyebbülés" a megállapodás megszületése. Az új kormányfőt kettejüknek a pártvezetőkkel lebonyolított megbeszélése nyomán nevezik meg, de erre szerdán már nem kerül sor az elnöki hivatal esti közlése szerint. Az egyik, szélsőjobboldali párt, a LAOSZ vezetője azzal távozott felháborodottan idő előtt a tanácskozásról, hogy ott "taktikázás folyik". Az ülést csütörtök reggel folytatják.