További 133 milliárd forinttal növelik az idei költségvetési hiányt

MÁV, utazási kedvezmény, diákjegy
Vágólapra másolva!
A parlament megszavazott egy utolsó pillanatos, a megyei önkormányzatokkal kapcsolatos törvényhez benyújtott javaslatot, amellyel az állam átvállal 64 milliárd forintot a MÁV-tól, és 60 milliárd forinttal megemeli az MFB tőkéjét. Az eredetileg jóváhagyott mérték több mint duplájára nő az idei költségvetési hiány.
Vágólapra másolva!

Átvállalja az állam a MÁV 64 milliárd forintos adósságát - ezt tartalmazza az a zárószavazás előtti, 32 oldalas módosító javaslat, amelyet a parlament alkotmányügyi bizottsága nyújtott be a megyei intézmények átvételéről és konszolidációjáról szóló törvényjavaslathoz. Az indítványt a parlament kormánypárti többsége elfogadta.

A MÁV adósságának átvállalására már régóta készülődik a kormány. Már tavasszal, a konvergenciaprogramban is jelezte, hogy legfeljebb 300 milliárd forint értékben vállalhat magára olyan adósságot, amely a vasúttársaságot terheli, erről augusztusban kormányrendeletet is alkotott. Szeptemberben azonban elbizonytalanodott a kormány, az idei nehéz költségvetési helyzetre tekintettel felmerült, hogy nem lesz semmi az egész projektből. Mostanra azonban úgy tűnik, eldőlt a kérdés, az adósságnak csak egy kis részét vállalja át az állam.

A mostani módosításban nincs szó a BKV adósságának hasonló átvállalásáról. Ezt is tervezte a kormány korábban, egyelőre azonban ezt nem lépik meg.

Az adósságátvállalással nő az idei hiány. De a deficitet más lépések is emelik, amelyekről szintén ebben az utolsó pillanatos, a megyei önkormányzatos törvényjavaslathoz tartalmilag egyáltalán nem köthető indítványban rendelkeznek. A Magyar Fejlesztési Bank tőkéjét 60 milliárd forinttal emelik, és egyes szociális humánnormatívák kiadási előirányzatát megemelik.

Összesen 133 milliárd forinttal, 1517 milliárd forintra emelik így az idei költségvetési hiány megengedett összegét. Tavaly decemberben még úgy fogadták el az idei büdzsét, hogy 687 milliárd forint lehet a hiány.