FT: Nem a magyaroknak való az új IMF-hitel

Vágólapra másolva!
A befektetők pozitívan fogadták a Nemzetközi Valutaalap bejelentését, mely szerint egy új, rövidtávú hitelezési és biztosítéki jellegű konstrukciót vezet be a viszonylag erős, de átmeneti pénzügyi nehézségekkel küzdő országok számára. Az FT blogja szerint ez a program Magyarország számára azonban nem jöhet szóba.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap kedd délután jelentette be, hogy a válságkezelés jegyében új, rövid lejáratú hitelekkel támogatja az euróválság által sújtott országokat.

A "PLL" (precautionary and liquidity line) elővigyázatossági és likviditási hitelkeretet az IMF közleménye szerint a jövőbeni sokkok kivédésére az európai adósságválság kockázatainak kitett országoknak szánják. Az új konstrukcióval azok az országok élhetnének, melyek gazdasága relatív jó állapotban van, de átmeneti pénzügyi nehézségeik támadtak - írja a The New York Times. Az írás megjegyzi, hogy számos ország küzd az adósságfinanszírozás problémájával, köztük Olaszország, Spanyolország és Magyarország.

A Financial Times blogja arról ír, hogy a befektetők megörültek az új konstrukciónak, ugyanakkor ez sem lesz képes megoldani az euróövezeti adósságválságot. Emellett, mint írják, az IMF-közlemény számos kérdést megválaszolatlanul hagyott. A blog szerzője úgy véli, hogy ez az új eszköz nem azoknak az országoknak szól, amelyek jelenleg komoly bajban vannak. "Ha valaki azt gondolta volna, hogy az IMF bejelentésével Magyarország közelebb kerül egy új IMF-megállapodáshoz, felejtse el" - fogalmaz az írás.

A blog idézi Charles Robertsont, a Renaissance Capital elemzőjét, aki azt mondta: meglepne, ha Magyarország jogosult lenne erre a programra.