"Nem kell túlértékelni az eredményeket" - mondta a német állampapírokat kibocsátó hatóság szóvivője, miután az euró fennállása óta a legrosszabbul sikerült a német kötvényaukció. A piacok idegesen reagáltak, mert a befektetők attól félnek, hogy Németországot is elérte az adósságválság, pedig előfordulhat, hogy az eddigi nagy túlkereslethez képest lett csak gyengébb befektetés a német papír.
Az euró fennállása óta eltelt időszak legrosszabb kötvénykibocsátása valósult meg Németországban, amely felerősítette azokat a félelmeket, hogy Európa legnagyobb gazdaságát, és az eurót egyben tartó Németországot is elérte az adósságválság - írta a Financial Times.
A szerdai kötvényaukción a tervezett mennyiségnek csak a harmadát tudták értékesíteni Németországban. A lap szerint a befektetők amiatt aggódnak, hogy az európai monetáris unió, vagyis a közös pénzgazdálkodás összeomolhat a rossz piaci hangulat, és az eladósodottság magas foka miatt.
A kibocsátást végző német hatóság szóvivője azt mondta, "nem látjuk, hogy a befektetők elveszítenék kedvüket a kötvényekhez. Nem kell túlértékelni a mai eredményeket".
Ezt alátámasztja a FT által idézett, de nem megnevezett piaci résztvevő is, akik szerint a rossz eredményt okozhatta az is, hogy a felkínált hozamok rendkívül alacsony szinten voltak. A történelmi mélyponton lévő német hozamszinthez hozzájárult, hogy az európai válság miatti aggodalom sok befektetőt éppen a biztonságosnak tekintett német papírok felé terelt.
A német hozamszintek olyan alacsony szintre estek, hogy egyes rövid távú papírok esetén a befektetők inkább elfogadják a negatív hozamot, csak biztonságban tudják a pénzüket.
Az európai tőzsdék után az amerikai indexek is nagy veszteségeket szenvedtek el a rossz hangulat miatt.
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.