Egy vagy két új alelnököt helyezne Simor András jegybankelnök és a mostani két alelnök mellé az új jegybanktörvény az [origo] információi szerint. A kormány célja az lehet, hogy jobban rálássanak az MNB belső működésére, az elemzéseket készítő stábot befolyásolhassák, illetve hogy területeket vegyenek el a már meglévő alelnököktől, Király Júliától és Karvalits Ferenctől. Simort vélhetően ezzel sem tudják lemondásba hajszolni.
Célegyenesbe érkezett az új jegybanktörvény kidolgozása, amire azért van szükség, mert a januárban életbe lépő új alaptörvény előírja, hogy sarkalatos törvényben kell szabályozni az MNB működésének és szervezetének részletes rendelkezéseit. A kétharmados törvénytervezetet már tárgyalta a kormány, és ismereteink szerint napokon belül a parlament elé kerülhet.
A mostanihoz képest két ponton hozhat lényegi változást az új törvény: növekedne az alelnökök száma és visszaállítanák a mostani elnök idején megszüntetett igazgatóságot. Mindkét módosítás azt szolgálja, hogy a kormánynak nagyobb rálátása és ráhatása legyen a jegybank működésére - értesült az [origo] az ügyre rálátó forrásoktól.
Jobban látják majd, mi folyik a jegybankban
Az előterjesztést készítő Nemzetgazdasági Minisztérium, illetve a kormány egy vagy két új alelnököt helyezne Simor András jelenlegi elnök mellé, azaz az alelnökök számát a mostani kettőről háromra vagy négyre emelnék. Király Júlia és Karvalits Ferenc maradna alelnök, mandátumuk - csakúgy, mint Simoré - 2013-ig szól, melléjük nevezne ki egy vagy két személyt Schmitt Pál köztársasági elnök. Arról nem tudunk, hogy kit, kiket szeretne alelnökként látni a kormányzat, vagy hogy vannak-e már jelöltek a posztra.
Az alelnökök számának növelése azt is jelenti, a monetáris tanács is bővül. Most Simor András jegybankelnök és a két alelnök mellett négy "külsős" tag alkotja a monetáris tanácsot. A négy külsőst (Bártfai-Mager Andrea, Cinkotai János, Gerhardt Ferenc, Kocziszky György) a kormányoldal jelölte és választotta be a monetáris tanácsba, a testületben így 4:3 arányban már most is a jelenlegi kormány álta kinevezettek alkotnak többséget Simorékkal szemben. Az új alelnökök kinevezésének célja ezért nem is a monetáris tanácsban a térnyerés, hanem az lehet, hogy a kormány jobban belelásson az MNB-ben folyó szakmai munkába, nagyobb ráhatása legyen arra - magyarázták a terv mögött meghúzódható szándékot kormányzati forrásaink.
A kamatokról és a főbb monetáris politikai lépésekről döntő monetáris tanács külsős tagjai azokból az anyagokból dolgoznak, amit az MNB stábja tesz eléjük, irányítani, feladattal megbízni nem tudják a jegybanki szakértői gárdát - világítja meg a jegybank működésére rálátó egyik forrásunk. "Az, hogy milyen témában kutasson, milyen elemzésekre fókuszáljon a stáb, azt alapvetően a két alelnök és az elnök határozza meg, ők tudják a legmélyebben, milyen állapotban van a bankrendszer, a bank operatív működését ez a három ember irányítja."
Ezért ha a kormányoldal egy vagy két alelnöki helyhez jut, akkor ezekre a folyamatokra is nagyobb befolyása lesz, több érdemi információhoz jut, a mostaninál közelebbi képe lesz az MNB-ben folyó ügyekről. Az új alelnök vagy alelnökök bejövetelével a területeket is újraosztják majd, így egyik forrásunk szerint benne van a pakliban, hogy a pénzügyi stabilitási területet felügyelő Király Júliától vagy a közgazdasági területet irányító Karvalits Ferenctől ezeket a fontos részlegeket az új alelnök(ök)nek osztják.
"Kellemetlenkednek egy kicsit Simorral, de ezzel megroppantani, lemondásba hajszolni nem tudják" - vélte mindhárom forrásunk.
A másik fontosabb változtatás is az MNB-re való nagyobb rálátást biztosítana a kormányzatnak. Visszaállítanák az igazgatóságot, azt a már Simor elnöksége alatt, a jegybanktörvény 2007-es módosításával megszüntetett testületet, amely stratégiai tervek kidolgozásában vett részt, elsősorban hosszú távú döntéseket hozott, és felelt a monetáris tanács határozatainak végrehajtásáért. Az igazgatóságot az elnök és az alelnökök alkotnák.
Megkerestük a jegybankot a tervezett változtatásokról, ahol azt válaszolták, hogy "az MNB a jogalkotóval történő további egyeztetések lezárultáig nem kívánja kommentálni a sajtó értesüléseit."
Régóta tartó harcot folytat az Orbán-kormány
A kormányoldalról már régóta támadják Simort. Először a jegybankelnök ciprusi cégügyeit kapták fel, és az "offshore-ozás" miatt lemondásra szólították fel. Az ügyet napirenden is tartják, pár hete a parlament költségvetési bizottsága kérte fel a kormánypárti tagok többségi szavazatával Simort, hogy mutassa be a ciprusi cégének felszámolását és a pénz hazahozatalát igazoló dokumentumokat. Tavaly a jegybanktörvény megváltoztatásával kétmillió forintra csökkentették a jegybankelnök és az alelnökök bérének felső határát, a változtatás módja kiváltotta az Európai Központi Bank és az Európai Bizottság rosszallását.
A jegybank felügyelőbizottságának élére Járai Zsigmondot, az első Orbán-kormány pénzügyminiszterét és volt jegybankelnököt választották, az fb több ízben is kritizálta az MNB gazdálkodását. Az Állami Számvevőszék, amelynek elnöke Domokos László volt fideszes képviselő, szerdán megjelent elemzésében a jegybank bérgazdálkodási gyakorlatát kifogásolta, a megállapításokkal az MNB nem értett egyet.
A jegybank és a kormány közötti együttműködést ezek az ügyek továbbra is mérgezik. Minimális a kommunikáció a kabinet és az MNB között (jellemző a múlt heti eset, amikor az IMF-fel való kapcsolat felvételéről a jegybank a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből értesült), és vélhetően a kormányhoz közel álló alelnökök kinevezése sem járul hozzá a viszony normalizálódásához, miközben az európai adósságválság és a forint gyengülése idején segíthetne, ha épp ennek az ellenkezője történne.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.