Internetes konzultációt kezdeményez a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az általa kidolgozott Magyar növekedési tervről - jelentette be a tárca a Kormany.hu-n. A terv konzultációs anyaga letölthető, bárki véleményezheti, az észrevételeket az év végéig várja a minisztérium.
Péntek délután nyilvánosságra hozta az NGM a Matolcsy György által korábban már beharangozott növekedési tervet, mely a magyar gazdaság felpörgetésére lesz hivatott. A konzultációs anyagot innen lehet letölteni (pdf-formátum), a tárca december 31-ig várja az észrevételeket a sajto@ngm.gov.hu email-címen.
Orbán Viktor miniszterelnök éppen péntek reggel közölte a Kossuth rádióban, hogy mit vár a Matolcsy György által kidolgozandó növekedési tervtől, mely nélkül szerinte recesszióba esne a magyar gazdaság. Azt mondta, a növekedési tervben konkrét beruházások fognak szerepelni, illetve az ezekhez szükséges pénzügyi források előteremetésének tervét is tartalmazni fogja.
A terv nyilvánossá tett változata azonban elég szűkszavúan szól a növekedés potenciális forrásairól, lényegében csak az Új Széchenyi-terv forrásainak hatékonyabb felhasználását és a hazai gazdaság nettó exportjának (a külkereskedelmi kivitel és a behozatal különbsége) maximalizálását említi ebben a kontextusban. Célként az utóbbi elérését tűzi ki, aminek eszköze az importkiváltó gazdaságpolitika, valamint "az exportpiacokon jelenlévő magyar tulajdonú vállalkozások további terjeszkedésének elősegítése" lehet.
A terv megerősíti, hogy "a 2012-es költségvetés a bruttó hazai termék 1,5 százalékos növekedésével számol, amely a romló külpiaci konjunktúra alapján felülvizsgálatra szorulhat". Azt, hogy a legutóbbi hivatalos kormányzati előrejelzésben szereplő másfél százalékos GDP-bővülés valószínűleg nem tartható, már korábban elismerte a kormány, de új számot még nem közölt. Matolcsy György gazdasági miniszter a Moody's leminősítése utáni sajtótájékoztatóján annyit mondott, 0,5 és 1 százalék között lehet. "A Növekedési tervre éppen azért van szükség, hogy aktív gazdaságpolitikai beavatkozásokkal már rövidtávon is növelni tudjuk a gazdaság teljesítményét, és elérjük a kitűzött célokat" - áll a szövegben.
"A következő időszak a növekedésről szól"
A helyenként elütésekkel, helyesírási hibákkal tarkított Magyar növekedési terv egy vezetői összefoglalóval kezdődik. Ebben a terv létét szerzői azzal indokolják, hogy a következő időszak a növekedésről szól, "melynek középpontjába a hazai gazdaság motorjainak beindítása áll annak érdekében, hogy a kormányprogramban vállalt gazdaságpolitikai célok, és az államháztartás egyensúlyi helyzete hosszú távon is biztosított legyen".
Az indoklásban szerepel még, hogy "a hazánkkal szembeni befektetői bizalom megerősítése, és a gazdasági környezet kiszámíthatóságának érdekében" kiemelt fontosságú, hogy jövőképünk és a céljaink eléréséhez szükséges eszköztár megismerhető legyen. "Ezt a szerepet tölti be a Magyar növekedési terv."
Az összefoglaló értékelése szerint "Magyarország 2011 végére lezárta a 2010 májusában elindított megújulás korszakát", kiemelve, hogy az ország a 2004-es EU-csatlakozás óta először tartja három százalék alatt a költségvetési deficitet, "amire Magyarországon kívül csupán hat ország lesz képes".
"Felértékelődik a kiszámíthatóság"
A dokumentum megállapítja, hogy az egyes gazdasági szektorok jelentősége átrendeződött, újra középpontba kerültek a termelő szektorok, amellett folyamatosan nő az állam gazdasági szerepvállalása iránti igény a szabályozás és a beavatkozás terén. "Ezzel párhuzamosan egyre inkább felértékelődik a stabilitás, a biztonság, és a kiszámítható gazdasági környezet szerepe."
A tárca egy rövid történeti áttekintést szentelt "a termelő szektorokra, illetve az aktív állami beavatkozásra épülő gazdaságpolitika" múltbeli sikereinek. Említi Japán 1950 és 1973 közötti gyors gazdasági növekedését, Dél-Korea 1960-as és 80-as évek közötti látványos fejlődését, valamint Nyugat-Európa (különösen Nagy-Britannia) második világháborút követő (1955-1973) konunktúráját mint amelyek hátterében meghatározó szerep jutott az állam gazdaságfejlesztési terveinek.
"Regionális gazdasági csomópont"
A terv négy irányban vázolja fel a magyar gazdaság földrajzi kapcsolatainak diverzifikálását: erőteljes keleti nyitás, rácsatlakozás a nagy európai exportőrökre, Kárpát-medencei gazdasági együttműködés, valamint visegrádi és nyugat-balkáni együttműködés. Egyúttal leszögezi, hogy a cél nem pusztán a gazdaság motorjainak beindítása, hanem az is, hogy "földrajzi adottságainkat kihasználva hazánk regionális centrummá, regionális gazdasági csomóponttá váljon".
Magyarország ugyanis földrajzi adottságainak köszönhetően "a jövőben egyszerre lehet az ázsiai növekedési zóna nyugati kapuja, az innováció vezérelte nyugat-európai növekedési övezet keleti kapuja, illetve az észak-déli irányban húzódó új borostyánút meghatározó szereplője" - áll a szövegben.
Mindez azért fontos, mert a dolgozat szerzői szerint az elmúlt időszak számos európai fejlett övezet (például Finnország, Írország) esetében mutatta meg, hogy "az átrendeződő globális közegben is lehetséges az innovációra és a kultúrára alapozva exportsikereket elérni, és ledolgozni a lemaradást a többi fejlett országhoz képest". A felzárkózásban pedig kulcsszerepet kapnak az európai kereskedelmi útvonalak mentén történelmileg kialakult növekedési zónák.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.