Napi: Negyvenezer helyett hatezer helyen lehet majd cigit venni

dohányzás, cigaretta, monopóliuma lesz az államnak a dohánykereskedelemre
Vágólapra másolva!
Ha állami kézbe kerül a dohánykereskedelem, amint azt egy fideszes tervezet szorgalmazza, akkor a jelenlegi 40 ezer helyett kevesebb mint hatezer helyen lehet majd árulni dohányterméket - írja a szerdai Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Egyes gyártók jobb helyzetbe kerülhetnek, de a kis boltok tönkremehetnek, ha állami kézbe kerül a dohánykereskedelem, ahogy azt egy fideszes javaslat szorgalmazza - írja a Napi Gazdaság. Ha állami kézbe kerül a dohánykereskedelem, amint azt egy fideszes tervezet szorgalmazza, akkor a jelenlegi 40 ezer helyett kevesebb mint hatezer helyen lehet majd árulni dohányterméket - írja a lap.

Egy ilyen változtatás nemcsak számos kis boltot tenne tönkre, de feltehetően ismét beindítaná az elmúlt években sikeresen visszaszorított feketekereskedelmet is.

Szakértők szerint a fogyasztást átmenetileg lehet visszaszorítani a dohánytermékek árának drágításával, önmagában az csak az illegális csatornák felé tereli a fogyasztókat - írja a lap.

A Magyar Nemzet Online két hete számolt be arról a birtokába került fideszes tervezetről, amely szerint állami monopóliummá válna 2013-tól a dohány-kiskereskedelem, amelynek lehetőségét koncessziós szerződés keretében engedhetné át a vállalkozásoknak a nemzetgazdasági miniszter.

A tervek szerint dohányterméket csak dohányboltban árulhatnának, és lélekszám szerint maximálva lenne, hogy hány ilyen bolt működhet egy-egy településen. Azt még nem tudni, hogy a terveket a kormánypárti többség is támogatja-e.