A Fidesz szerint a késedelembe esett adósok számára kiemelten fontos a kormány és a Bankszövetség között létrejött megállapodás.
A devizahiteleseket érintő intézkedéseknél az alapelv a tehermegosztás volt, valamint az, hogy hosszú távú megoldás szülessen, és minden adóscsoport kapjon valamilyen segítséget - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szombaton. Hozzátette, gyakorlatilag minden devizahiteles problémáján tudnak segíteni, holott voltak viták, támadások.
A kormány és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás elemei közül kiemelte, hogy akinek 90 napon túli tartozása van, annak a hitelét a bank forintra váltja, a tartozása negyedét pedig elengedi. A szociálisan rászorulók ezen felül állami kamattámogatást is kapnak - fogalmazott a szóvivő, aki szerint a megállapodás nemcsak azért jelentős eredmény, mert mindenkinek tudnak segíteni, hanem azért is, mert "a bankszövetséggel partnerek vagyunk immáron". A csütörtökön aláírt megállapodás szerint meghosszabbítják és olcsóbbá teszik az árfolyamrögzítést, feszesebbé teszik a végtörlesztést, és módosítják a Nemzeti Eszközkezelő programját is a kormány és a Magyar Bankszövetség által aláírt megállapodás értelmében. (A csomag elemeiről itt olvashat részletesen.)
Arra a kérdésre, hogy kapott-e a kormány olyan híreket, amelyek szerint a pénzintézetek továbbra is próbálják nehezíteni a végtörlesztők dolgát, a szóvivő azt válaszolta, még vannak ilyen jelzések, de optimisták, és remélik, e "lassító taktikák" már csak elszigetelt esetekben fordulnak elő. A fideszes politikus - aki december 31-ig nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott is - kérdésre elmondta, hogy elkezdődött az egyéni nyugdíjszámlák kidolgozása.
A parlament gazdasági bizottsága februárban nyújtott be egy javaslatot a parlamentnek, amelyben kezdeményezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) az általa kezelt és nyilvántartott adatokat 2011. december 1-től legkésőbb 2012. március 31-ig adja át az egyéni számla alapját képező egyéni nyugdíjnyilvántartás kezeléséért felelős nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részére. A javaslat pontosan meghatározza az egyéni számla tartalmát is. Selmeczi Gabriella akkor azt mondta, az egyéni nyilvántartás mellett létrejövő egyéni számlarendszerben az állampolgárok követni tudják majd, hogy mennyi befizetésük van, és miként alakul a szolgálati idejük.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.