Matolcsy: Január 10. körül kezdődhet a hivatalos IMF-tárgyalás

Matolcsy György, Szijjártó Péter, Orbán Viktor miniszterelnök találkozik a Bankszövetséggel kötött megállapodásban érintett pénzintézetek vezetőivel
Vágólapra másolva!
Nem szakadt félbe az IMF-tárgyalássorozat, mert el sem kezdődött - mondta Matolcsy György. Szerinte a hivatalos kör január 10. körül kezdődhet.
Vágólapra másolva!

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv Kontraszt című műsorában elmondta, január 10. körül kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal.

Az IMF-tárgyalások nem szakadhattak félbe, mert el sem kezdődtek - utalt arra, hogy csak informális, előkészítő látogatáson járt Budapesten az IMF-EU-delegáció, amely az eredetileg múlt péntekre tervezett helyett már csütörtök este hazautazott.

Matolcsy György arra a kérdésre, hogy gondolkodott-e valaha a lemondáson, azt válaszolta, "kudarcról nem tudok, lemondani nem szándékozom, a miniszterelnök úr bizalmát élvezem".

A forint gyengüléséről a miniszter azt mondta, gazdaságpolitikai szempontból semmilyen jelentősége nincs annak, hogy órán, napon vagy három napon belül gyengül a hazai deviza, szerinte a költségvetésre sincs "különösebb negatív hatással" az, hogy 268 helyett 299 forinttal számolják az euró árfolyamát a büdzsében.

Matolcsy György szerint nincs ok késlekedni az új jegybanktörvény elfogadásával. Simor András MNB-elnök kijelentését, hogy a monetáris tanács kibővítésével "pártkomisszárok" kerülnek a testületbe, Matolcsy nem kívánta kommentálni.