Marad a posztján a felesége dollárügylete támadott svájci jegybankelnök

Vágólapra másolva!
Először szólalt meg a Svájci Központi Bank elnöke a felesége nyári dollárvásárlása miatt kirobbant botrányban. Kashya Hildebrand, a svájci jegybank elnökének felesége augusztusban félmillió dollárt vásárolt fel néhány héttel azelőtt, hogy a svájci jegybank beavatkozott a piacon az erős frank miatt. A jegybankelnököt emiatt ellenfelei bennfentes kereskedéssel vádolják, ő azonban azt állítja, hogy nem követett el jogsértést.
Vágólapra másolva!

A Svájci Nemzeti Bank (SNB) elnöke csütörtökön tagadta, hogy jogsértést követett volna el felesége dollárügyletével összefüggésben - számolt be internetes oldalán a BBC. Philip Hildebrand először szólalt meg azóta, hogy botrány tört ki Svájcban amiatt, hogy felesége mintegy félmillió dollárt vásárolt augusztusban, a svájci frank árfolyamrögzítése előtt három héttel. Kashya Hildebrand, az SNB elnökének felesége később elmondta, hogy eladta a félmillió dollárt, majd a nyereségéből származó pénzt ingatlanvásárlásra fordította.

A nyár óta gyűrűző botrány alatt először megszólaló jegybankelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a jövőben nagyobb átláthatóságra lesz szükség. "Megértem, hogy néhány szóban forgó tranzakció és az, ahogyan a médiában tálalták, megkérdőjelezi a becsületességemet" - mondta.

"A legfontosabb azonban, amit ebből tanultam az, hogy teljesen átláthatóvá kell tenni a Svájci Központi Bank igazgatótanácsi tagjainak pénzügyi tranzakcióit" - jelentette ki Philip Hildebrand. Majd hozzátette, hogy jogilag és erkölcsileg is megfelelően járt el. Hildebrand azzal zárta nyilatkozatát, hogy amíg a kormány és a jegybank igazgatótanácsának bizalmát élvezi, addig marad a posztján.

A sajtótájékoztatót az után hívták össze, hogy a svájci ügyészség nyomozást rendelt el egy 39 éves férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy információkat szivárogtatott ki a jegybankelnök és családja privát banki ügyleteiről.

A Svájci Nemzeti Bank már kivizsgálta az ügyet, és a múlt hónapban azt állapította meg, hogy a jegybankelnök feleségének tranzakciója nem ütközik a belső szabályzatba.