Nem biztos, hogy fel kell számoltatni a Malévot az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott döntése miatt, de ha mégis, a kormány feltehetően létrehoz helyette egy másik budapesti központú légitársaságot. A turizmus érdekei mellett a Liszt Ferenc repülőtér üzemeltetőjével kötött privatizációs szerződés egy pontja is erre sarkallhatja a kormányt.
Az utóbbi években a Malévnak nyújtott állami támogatásról hétfőn közzétett uniós döntés arra kötelezi a magyar kormányt, hogy fizettesse vissza az Európai Bizottság által az uniós versenyjoggal összeegyeztethetetlennek minősített tételeket. A Malévnak nincs annyi pénze, hogy visszafizesse a több tízmilliárd forintot, ezért vélhetően csőd- vagy felszámolási eljárás vár a cégre.
Ez akkor lenne elkerülhető, ha sikerülne találni egy tőkeerős befektetőt. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden azt közölte, hogy "változatlanul kiemelten számol egy szakmai befektető bevonásának lehetőségével", az eddigi hosszú keresés azonban nem vezetett eredményre.
Kérdés, mennyi idő áll a kormány rendelkezésére. Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke ugyan kedd este azt mondta az MTI-nek, hogy "vannak fórumok ahol fellebbezni lehet az elmarasztalás miatt, és még felfüggesztést is lehet kérni", a Bizottság hétfőn azt közölte, hogy négy hónap van a követelés behajtására, és a döntés azonnali hatályú. Egy ekkora vállalat felszámolása valószínűleg tovább tart négy hónapnál, de nem tudni, egy ilyen eljárás kitolná-e a határidőt. Maria Madrid, a Bizottság sajtóügyekkel foglalkozó munkatársa az [origo] kérdésére telefonon azt mondta, a négy hónap általános határidő az ilyen döntések esetében, és bár minden ügy egyedi, "nem kíván találgatni" arról, hogy a Malév esetében ez meghosszabbítható-e, például egy felszámolási eljárással.
Berényi János azt is mondta, "azért vagyok itt, hogy megnyugtassam az utasokat, a Malév repül és repülni fog". Nem titkolta, hogy a Malév vezetése attól tart, az utasok átpártolnak más légitársasághoz. Erre jó oka van, a légi közlekedés ugyanis bizalmi iparág: a döntés első kellemetlen következménye az lehet, ha a jó előre jegyet vásároló utasok nem fogják elhinni, hogy a Malév még hónapok múlva is létezni fog.
Elhúzodhat a felszámolás
A régóta borítékolható döntésre reagálva az NFM a hétfői közleményében azt írta, a "helyzet kezelésére több forgatókönyv kidolgozásával készült", ezeket az elmarasztaló döntés pontos tartalmának ismeretében aktualizálja, véglegesíti. A tárca a közeli hetekben "intézkedéscsomagot fogad el", javaslatait a kormány várhatóan a január 16-ai ülésén tárgyalja.
Az intézkedéscsomagnak - bár ezt az NFM nem írja - része lehet akár az állami felszámoló kijelölése. A Napi Gazdaság keddi cikkében emlékeztetett rá, hogy egy tavalyi törvénymódosítás értelmében a kormánynak lehetősége van arra, hogy egyes cégeket rendelettel stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítsen, ha adósságrendezésük nemzetgazdasági érdek. Ilyenkor az adott társaság különleges elbánásban részesül, például rendkívüli moratórium illeti meg a vele szembeni követelések teljesítésében.
Az állam által irányított és ütemezett eljárás azért lenne előnyös a kormány számára, mert több ok miatt sem engedheti meg magának, hogy a Malév felszámolásának lezárultáig ne álljon fel az új nemzeti légitársaság. Az NFM közleményében is szerepelt, hogy "változatlanul kiemelt cél, hogy a nemzetgazdasági érdekek hatékony érvényesülését biztosítva Budapest-központú nemzeti légitársaság működjön Magyarországon".
Megérezheti a turizmus is
"Az olasz Alitalia vagy a görög Olympique Air példája alapján egy ilyen uniós döntés után egy-két év is eltelhet, mire az adott cég sorsa eldől, bár kétségtelen, hogy a jelenlegi politikai-gazdasági helyzet minél gyorsabb megoldásért kiált" - mondta az [origo]-nak dr. Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő. Megjegyezte, szerinte nem is a csőd az egyetlen út, hiszen az uniós szabályok szerint tízévente lehet jól megindokolt szerkezetátalakításra pénzt adni, és piaci feltételekkel állami hitelt is kaphatna a Malév.
Az NFM által említett nemzetgazdasági érdek egyfelől jelentheti azt, hogy budapesti bázisú légitársaság híján csökkenhetne a Magyarországra látogató külföldiek száma. Érsek M. Zoltán kérdésünkre azt mondta, a turizmus egészen biztosan megérezné a kiesést. A Malév egyik korábbi, neve elhallgatását kérő vezetője viszont úgy nyilatkozott az [origo] megkeresésére, hogy ha egyszerűen megszűnne a Malév, a konkurensei kis idő elteltével szinte tökéletesen ellátnák a feladatát, bár feltehetően kicsit drágábban.
Teljesíteni kell a reptér felé
Van azonban egy másik érv is amellett, hogy a Malév kapacitásának átvételét ne bízza a kormány a piaci folyamatokra. Egy, a Budapest Airport (BA) Zrt.-nél dolgozó forrás kérdésünkre megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a reptér-üzemeltető társaság privatizációs szerződésében van egy pont az elvárt minimális utasforgalomról. (Először a Figyelő hetilap írt egy ilyen kitételről.) Ha az nem teljesül, az államnak fizetnie kell a BA Zrt.-nek.
A megszabott utasforgalmi minimumot a forrás nem árulta el, de megjegyezte, hogy mivel a szerződést a "fapados-boom" idején, jó gazdasági környezetben, 2005-ben kötötték, sejthető, hogy a szintet nem túl alacsonyan szabták meg. A Malév a reptér jelenlegi forgalmának majdnem negyven százalékát adja, kiesésével veszélybe kerülhetne a forgalmi minimum teljesülése. "A Budapest Airportnak meghatározó fontosságú egy budapesti légicég, a más üzleti modellben működő versenytársak nem tudnák teljes egészében kiváltani" - magyarázta.
Nem biztos, hogy megéri Malév-utódot létrehozni
Ha a kormány úgy dönt, hogy új légitársaságot hoz létre, az a volt malévos forrás szerint "nagyságrendileg több tízmillió euróba" fog kerülni, ami nem jönne jól az egyébként is feszített költségvetésnek. Hosszú távon azonban az az igazi kérdés, hogy működtethető-e gazdaságosan a leendő vállalat. A szakember elismerte, hogy amíg a Malévnál dolgozott, nem mondott volna ilyet, de most úgy látja, ez a struktúra - kis ország sok helyre repülő saját légitársasága - egyszerűen nem életképes.
"Elvileg nem kizárt, hogy kidolgozható olyan üzleti modell, amelyben a tízmilliós piac is eltart egy ilyen vállalatot, de a tapasztalatok alapján nincs erre sok esély. A régióban máshol sem találni jól működő példát, Szlovákiában, például, már nincs is nemzeti légitársaság" - tette hozzá. Szerinte az ország gazdasági érdeke szempontjából legfeljebb egy 40-50 személyes, rövid távú járatokat működtető társaságra lenne szükség, mely olyan közeli, a magyar cégeknek fontos helyszínekre repülne, ahova a nagy társaságok Budapestről nem - így Belgrádba, Temesvárra, Szarajevóba, Podgoricába.
Azt Érsek M. Zoltán is elismerte, hogy a régióban minden légitársaság veszteséges, az Austrian Airlines úgy is, hogy megvette a Lufthansa. "Beszédes, hogy még a sokkal jelentősebb holland KLM sem tudott önállóan fennmaradni a piacon. Hosszabb távon ezért az lehet reális, hogy a Malév identitása megtartásával beolvad egy nagyobb vállalatba" - vetette fel. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Malév számai javulnak az utóbbi egy-másfél évben, és egy tiszta lappal induló cég sok szerződést a mostaninál kedvezőbb feltételekkel köthetne meg.
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.