Újra 300 forint alá került az euró árfolyama

forint euro, euró, devizahitel, végtörlesztés
Vágólapra másolva!
Hétfőn leginkább a görög hírek erősítették az eurót és ezen keresztül a forintot. A múlt héten az Európai Bizottság és az IMF feltételeire nagyobb nyitottságot mutató kormányzati kommunikáció segített a forint erősödésében.  
Vágólapra másolva!

Kövesse folyamatosan a forint árfolyamának alakulását!

Hétfőn délután négy előtt áttörte a 300 forintos lélektani határt az euró árfolyama. Napközben fokozatosan erősödött a forint a devizapiacon, az erősödés elsősorban a kedvező nemzetközi hangulatnak köszönhető. Az euró legutóbb decemberben járt a 300 forint alatti tartományban, azaz a magyar deviza egy hónapos csúcsra ért, ami egyúttal idei rekordot is jelent.

Bizakodás a görögöknél

Kolba Miklós, az ING devizaüzletág-vezetője azt mondta, a forinterősödés nemzetközi tényezőkkel magyarázható, ugyanis a dollár gyengült az euróval szemben, és ez kedvezett a forint mellett a többi feltörekvő piaci devizának, köztük a zlotynak is. "Közepes forgalomban szép lassan erősödött a forint" - tette hozzá a szakember.

Reseterits József, a Raiffeisen szakértője közölte, a nemzetközi jó hangulat részben annak köszönhető, hogy körvonalazódni látszik Görögország megmentése és a veszteségleírás mértéke, ez pedig kedvező az euróra nézve, amely erősödött is a dollárral szemben. Az euró is fontos szintet tört át az amerikai fizetőeszközzel szemben, reggel még 1,2850-1,29 körül járt a keresztárfolyam, délután pedig 1,30 fölé ment a jegyzés.

Lesz még rosszabb?

Kolba Miklós úgy látja jelenleg a forint erősödésére játszanak a befektetők, de vannak külföldi elemzők, akik szerint nem feltétlenül jó vásár a forint. A Société Générale francia nagybank hétfői elemzésében éppen a forinteladást ajánlotta a befektetőknek, szerintük az Európai Unió "drasztikus" igényei a magyar kormánnyal szemben azt indokolják, hogy a forinteszközökből érdemesebb inkább eladni, és helyette lengyel vagy román befektetéseket választani - idézte a Bloomberg hírügynökséghez tartozó BusinessWeek internetes kiadása a bank egyik elemzőjét, aki szerint az EU újabb feltételeket szabhat a hiteltárgyalások előtt, amelyek első sorban a jogbiztonság garantálásával foglalkozhatnak.

A német Commerzbank elemzője a Bloombergnek azt mondta, a piac túl optimista Magyarországgal kapcsolatban. "A kommunikációs stratégia jól működik, és amíg ezt nem cáfolja meg semmi, a forint képes lehet megvédeni a pozícióját" - mondta a frankfurti elemző. A Bloomberg-cikk szerint a forint legutóbb 2009 áprilisában erősödött olyan mértékben a forint, mint az elmúlt öt napban.

Idén már volt 324 is

Az évet nagyon rosszul kezdte a forint, január 5-én soha nem látott szintre, 324 fölé került az euró elsősorban a befektetői bizonytalanság miatt, a piaci szereplők nem bíztak abban, hogy Magyarország hitelmegállapodást köt az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal. Az euró a csúcspont elérése után kisebb kilengésekkel, de fokozatosan gyengült.

Látványos fordulat elsősorban annak köszönhető, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlamentben is világossá tette, hogy a kormány kész változtatni álláspontján, ha az Európai Bizottság erre kéri. A piac az engedékenységet értékelve egyre nagyobb valószínűséget ad annak, hogy elindulnak az IMF-EU-tárgyalások Magyarországgal, amelynek a végén megszületik a hitelkeret-megállapodás.