Folyamatosan erősödött a forint az elmúlt napokban, a magyar csődkockázatot és az ország piaci megítélését tükröző CDS-felár pedig egy hónapos mélypontra került csütörtökön, idei legjobb eredményét hozva. A befektetők bíznak az IMF-EU megállapodásban, a külföldi hangulat is kedvező, de vannak kockázatok.
![Fotó: Szabó Balázs [origo] Fotó: Szabó Balázs [origo]](http://static5.origos.hu/i/1104/20110408europenzv1.jpg)
Több tényező erősíti a forintot. A befektetők továbbra is bíznak abban, hogy a kormány megállapodik az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a hitelkeretről, amely biztosíték lehet a befektetők számára Magyarország fizetőképességéről, még akkor is, ha a kormány csak végső esetben nyúl majd ehhez a hitelhez - mondta Karsai Péter, a Commerzbank üzletkötője az [origo]-nak.
Külföldről is kapott támogatást a forint, mégpedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fedtől, amely szerdai kommentárjában jelezte, hajlandó pénzt pumpálni a piacra abban az esetben, ha az amerikai gazdaság a recesszió közeli szint felé sodródna és a munkanélküliséget nem sikerülne leszorítani. (A forint árfolyamának mozgását itt követheti.)
Hónapos csúcson a magyar mutatók
"A Fed-kommentár megjelenése után az euró erősödött a dollárral szemben, a korábbi 1,30 körüli vagy az alatti szintekről 1,31 fölé került. Ennek következményeként növekedett a kockázatvállalási hajlandóság" - tette hozzá Karsai. Mindezek eredményeként a forint újból három hónapos csúcsra erősödött, az euró árfolyama 293,70-ig tudott csökkenni. A forint mellett az ország csődkockázatát jelző, úgynevezett CDS-felár is csökkent. Csütörtökön kora délután 571 bázispont volt, amire legutóbb december 21-én volt példa, idén tehát ez a legjobb eredmény. (A CDS-felár megmutatja, hogy a piac mennyire tartja valószínűnek Magyarország csődjét. Minél magasabb a felár, annál nagyobb esélyt ad a piac annak, hogy az állam megtagadja a fizetési kötelezettségét.)
Karsai Péter azonban hozzátette, az elmúlt napok optimista hangulata erősítette a forintot, de vannak kockázatok is belföldön és külföldön egyaránt. "Bár a kormány elkötelezettnek látszik abban, hogy megállapodjon az EU-val és az IMF-fel, még nincs aláírva a megállapodás, és a kormány még nem tette meg azokat a konkrét lépéseket, amelyeket a nemzetközi szervezeteknek ígért. A nemzetközi porondon pedig elsősorban Görögország megmentése jelenti a legfőbb rizikót. Érkeztek pozitív hírek ezzel kapcsolatban, de még nem tiszta a kép. Ráadásul január 30-án lesz az adósságválság rendezését célzó uniós csúcs, amely, ha nem hoz megoldást vagy a befektetők körében csalódást okoz a tárgyalás, akkor az a kockázatvállalási hajlandóságot visszavetheti. Ez pedig az euró és a forint visszagyengüléséhez vezethet" - mondta a szakértő.
A Raiffeisen elemzése szerint a technikai mutatók a forint túlzott erősödését jelzik, emiatt megállhat a forint erősödése, és korrekció következhet. A szakértők szerint utoljára tavaly áprilisban volt hasonlóra példa, akkor pedig meg is állt a forint erősödése.
Az állampapírpiac is jobban áll
Magyarország javuló megítélését mutatja, hogy sikeres volt az Államadósság Kezelő Központ csütörtöki kötvényaukciója. A kibocsátó összesen 35 milliárd forint értékben kínált fel három-, öt- és tízéves papírokat a befektetőknek, végül a tervezettnél 13 milliárd forinttal nagyobb értékben adott el kötvényeket a befektetőknek. Az elfogadott 8,4-8,77 százalékos hozamok a szerdai piaci hozamnál 20-32, a legutóbbi kötvényaukción kialakult hozamszinteknél pedig 0,7-1 százalékponttal alacsonyabbak.
A jelentősnek mondható csökkenés ellenére azonban még mindig magasak a hozamok, tavaly januárban ugyanezek az állampapírok 7,46-7,79 százalékos hozam mellett keltek el az aukción, a fél évvel ezelőtti kibocsátáson pedig 6,58-7,21 százalékos volt az átlaghozam. (Az államkötvényeknél az átlaghozam azt mutatja, hogy befektetők mennyiért hajlandóak kölcsönt adni egy országnak. A hozamcsökkenés az ország megítélésének javulását, a hozamnövekedés pedig annak romlását jelzi.)
|
Hozamgörbe Az állampapír-piaci mozgások a hozamgörbén keresztül láthatók, amely leegyszerűsítve azt mutatja, hogy az egyre növekvő futamidőkön mekkora a hozam. A hozamgörbe leginkább arra alkalmas, hogy kiolvassuk belőle a piac véleményét, a hozamgörbe hároméves lejáratig terjedő része a jegybanki alapkamatra vonatkozó várakozásokat mutatja. Az úgynevezett hosszú oldal, azaz a több mint hároméves kötvények hozamából a hosszú távú inflációs trendeket lehet látni, illetve azt, hogy mire számítanak a befektetők, és a jövőben milyen felárat várnak el a pénzükért cserébe. Ezáltal a hozamgörbe hosszú oldala kifejezi az adott gazdaságba vetett befektetői bizalmat, más néven annak kockázatát. Ha a hosszú hozamok alacsonyak, az sok, az adott piacban bízó úgynevezett végső befektető jelenlétére utal. Ők ugyanis a hozamokon keresztül jelzik, hogy hosszú távon is alacsony inflációra, árstabilitásra számítanak, ellenkező esetben kockázatosnak látják az adott ország teljesítményét. |
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.