Bulihangulatban szárnyalt az OTP

Vágólapra másolva!
A nemzetközi optimizmus és Magyarország kedvező megítélése miatt a vásárlói nyomás alakult ki a pesti részvénypiacon. Egy részvényelemző az [origo]-nak azt mondta, a piaci hangulat alapján úgy tűnt, mintha a befektetők mindennek a napos oldalát néznék.
Vágólapra másolva!

"Bulihangulat van a piacon, semmivel nem törődve vásárolnak a piaci szereplők. Ennek eredményeként megugrott a BUX. A vezető papírok közül pedig az OTP drágult a legnagyobb mértékben" - kommentálta a budapesti tőzsde csütörtöki szereplését még a tőzsdezárás előtt Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője.

A BÉT részvényindexe napközben fokozatosan emelkedett, a hajrában azonban picit veszített előnyéből. Záráskor a BUX 19 141 ponton állt, ami 2,6 százalékos, jelentős emelkedésnek felel meg. Az OTP árfolyama 7,3 százalékkal 4119 forintra emelkedett. A Mol 0,7 százalékkal 19 ezer, a Richter 1,5 százalékkal közel 36 550 forintra drágult. A vezető papírok közül a Magyar Telekom volt a kivétel, a távközlési részvény 0,2 százalékkal 549 forintra gyengült.

Szárnyaltak a bankok

Kuti Ákos elmondta, a csütörtökön kialakult szinte eufórikus hangulat elsősorban azzal magyarázható, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán jelezte, várhatóan több évig alacsonyak maradnak a kamatok, ez pedig jó hír a részvénypiacok számára. "Ezt követően a nemzetközi piacokon is egyre nagyobb lett a vételi nyomás. Hozzájárult az optimizmushoz, hogy a befektetők úgy látják, Magyarország meg fog állapodni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal a hitelkeretről" - fogalmazott a szakember. (Magyarország megítélésének javulását jelzi, hogy a csődrizikó idei legjobb szintjére csökkent csütörtökön, a forint pedig három hónapos csúcsot ért el. Erről itt olvashat részletesen.)

Hasonlóan forgalmazott Somi András, a KBC Equitas elemzője, közölte: a Fed-kommentár után világszerte kialakult jó hangulat miatt régen látott emelkedés volt a magyar piacon. "A régiós tőzsdék is nagyon jól teljesítettek, elsősorban a bankrészvényeket vették. A magyar piac sztárja az OTP volt, amely 7 százalékkal erősödött. A bécsi tőzsdén a Raiffeisen és az Erste még ennél is jobban szerepelt, a két bank árfolyama napközben több mint 9 százalékos pluszban is volt" - tette hozzá.

Kuti Ákos azonban azt is elmondta, hogy a mostani emelkedés várhatóan még napokig kitarthat, de utána könnyen elképzelhető egy korrekció, azaz gyengülés jöhet a részvénypiacokon. A szakértő szerint a múltbeli tapasztalatok szerint a jelenlegihez fogható vételi nyomást árfolyamcsökkenés szokta követni. Egyetértett kollégéjával Somi András, aki azt mondta, előbb-utóbb kell korrekciónak jönnie, nem valószínű, hogy hetekig kitart az ilyen ütemű emelkedés. "Az viszont nem látszik, hogy mi lenne az a rossz hír, ami megállítaná az emelkedést, a befektetők most mintha direkt mindennek a napos oldalát néznék" - mondta Somi.

Stratégiát vált Oroszországban az OTP

Üzleti modellt vált az OTP Bank címmel jelent meg cikk a Kommerszant csütörtöki számában. A befolyásos orosz üzleti-politikai napilap a hitelintézet vezetésében történt változás kapcsán készített összeállítást. Az OTP Bank oroszországi leányvállalatánál 2012. január 1-jével Illés Zoltán váltja Alekszej Korovint a vezérigazgatói poszton. Illés Zoltán, aki Magyarországon a lakossági igazgatóságot vezette, korábban is tagja volt a leánybank igazgatótanácsának. A cikk szerint a vezetésben történt változást stratégiaváltás követi.

Az orosz piacon az OTP a 2006-os akvizíciót követően univerzális bankként működött, majd a válság kezdetétől az áruhitelekre és a hitelkártyákra összpontosított. Az előrejelzések szerint 2012-ben nem fog olyan mértékben növekedni az orosz hitelezési piac, mint tavaly, ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy az OTP Bank igyekszik más jövedelemszerző lehetőségeket keresni, és ismét az univerzális banki tevékenység irányába nyit.