Legalább két feltételt említett eddig az Európai Bizottság, amelyek teljesítése nélkül Magyarország még csak a tárgyalásokat sem kezdheti meg az IMF-EU-hitelprogramról, Giró-Szász András kormányszóvivő mégis azt állította pénteken, hogy semmilyen feltételük nincs a tárgyalásoknak.

Olli Rehn és Fellegi Tamás a január 20-i egyeztetésén
Semmilyen hivatalos előfeltétele nincs a hiteltárgyalások megkezdésének a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) - jelentette ki Giró-Szász András kormányszóvivő pénteken a köztévé Ma reggel című műsorában. Szerinte a magyar kormány kész a tárgyalásokra, így azok bármikor megkezdődhetnek.
Azt állította, az Európai Bizottság (EB) által kifogásolt törvények megváltoztatása nem előfeltétele a hiteltárgyalások megkezdésének. A kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy az egykulcsos adórendszer megszüntetése mint feltétel az EU-ban "fel sem merült", az IMF pedig az elmúlt két-három évben legalább négy olyan országnak adott hitelt, ahol egykulcsos adórendszer van, és ebből kettő az Európai Unió tagja.
Giró-Szász András szavaival ellentétben az elmúlt hetekben több feltételről is említést tett az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap. December végén, amikor a kormány intézkedései miatt az EU-IMF-delegáció hazautazott, Brüsszel azt közölte, hogy "amint a magyar kormány megnyugtatóan eloszlatja a tárgyaló felek aggályait, folytatódhatnak az informális egyeztetések, illetve megkezdődhetnek majd a formális tárgyalások is", vagyis ekkor körvonalazódott, hogy a hivatalos tárgyalásoknak feltételeik vannak.
Első feltétel: a jegybanktörvény
Ekkor az Európai Bizottság a jegybanktörvényt nevezte meg módosítandó szabályként, de a Valutaalapnak ekkor még nem volt előfeltétele. Christoph Rosenberg, az IMF magyar missziójának vezetője még csak arról a feltételről beszélt, hogy a magyar kormánynak jeleznie kell, hogy milyen hitelkonstrukcióra tart igényt, ez azonban minden hitelkérelemnél így van, tehát nehéz valódi feltételként értelmezni.
Az IMF előfeltételeket elvileg nem is támaszt, hiszen a hiteltárgyalásokon körvonalazódik az a program, amelyet a hitelt kérő országnak teljesítenie kell. A negyedéves felülvizsgálatokon ellenőrzik a programot, és amennyiben az ország nem teljesíti a benne foglaltakat, az IMF megtagadhatja az aktuális hitelrészlet rendelkezésre bocsátását. Ez így történt a 2008-2010-es magyar IMF-programnál is, az új kormány az utolsó negyedéves felülvizsgálaton elvárt szabályokat nem volt hajlandó elfogadni, ezért idő előtt szakadt meg a program.
A Valutaalap a válság elején azonban egy olyan megállapodást kötött az EU-val, hogy Brüsszel hozzájárulása nélkül semmilyen szerződést nem ír alá, azaz a feltételeket valójában az Európai Bizottság szabja. Olli Rehn, az EB pénzügyi biztosa január elején azt mondta, a jegybank függetlenségének biztosítása az egyik legfontosabb elvárás bármilyen EU-IMF-hiteltárgyalás előtt, ezek rendezése előfeltétele a tárgyalásoknak.
Az IMF is feltételekről beszél
Az IMF ennek megfelelően szintén kivárt a magyar tárgyalásokkal. Christine Lagarde, a Valutaalap igazgatója január 12-én Fellegi Tamással, a magyar delegáció vezetőjével tárgyalt, majd kiadott egy közleményt. "Jeleztem, hogy mielőtt az IMF meghatározhatná, hogy mikor, és egyáltalán kezd-e tárgyalásokat egy készenléti hitelkeretről, kézzel fogható lépéseket kell látnunk, amelyek bizonyítják a [magyar] hatóságok erős elkötelezettségét a makrogazdasági stabilitáshoz szükséges politika megvalósításában" - áll a közleményben.
Vagyis a "kézzel fogható lépések" teljesítését tűzte ki feltételül, addig még csak időpontot sem volt hajlandó kitűzni. A következő napon pedig Olli Rehn megerősítette, hogy az Európai Bizottság osztja az IMF állítását. A tárgyalások hivatalos időpontját azóta sem tűzték ki, pedig a kormány arról beszélt többször is, hogy mielőbbi megállapodásra törekszenek. Giró-Szász mégis azt mondta, hogy akármikor elkezdődhetnek a tárgyalások.
Második feltétel: bírói függetlenség
Olli Rehn négy nappal később kibővítette a jegybanktörvény módosításával kapcsolatos feltételt, ugyanis azt állította, hogy az alkotmány vonatkozó részeit is módosítani kell, nem csak a törvényt magát. "Felkérem a magyar kormányt, hogy a központi banknak biztosítson teljes függetlenséget. Ez a vonatkozó szabályozásnak teljes körű - az alkotmányra is kiterjedő - felülvizsgálatával jár. Ezzel a kérdéssel még az előtt foglalkozni kell, hogy hivatalos tárgyalásokra kerülhetne sor az uniótól és az IMF-től igényelt pénzügyi támogatásról" - fogalmazott Olli Rehn.
Közben az EU három törvény miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarországgal szemben. Ezzel együtt a jegybanktörvény mellett a bírói függetlenség biztosítása is a tárgyalások előfeltételévé vált, Amadeu Altafaj Tardio, Olli Rehn szóvivője pedig elmondta, hogy Magyarországnak előbb az előfeltételeket kell teljesítenie, mielőtt el lehet indítani ezt a tárgyalási folyamatot.
A Tv2 hétfőn úgy értesült, hogy az IMF az egykulcsos adó megváltoztatását kérte a tárgyalások előtt informálisan. Christoph Rosenberg, az IMF magyarországi delegációjának vezetője azonban csak az adóval kapcsolatos aggályairól beszélt, feltételként nem említette. Úgy fogalmazott, hogy az egykulcsos adórendszer magyar változata és az egyes hozzá kapcsolódó rendelkezések az "optimálisnál kedvezőtlenebb gazdasági eredményeket hoztak, növelték a bürokráciát, és túlságosan nagy terhet jelentettek a leginkább veszélyeztetettek számára".
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.