Több mint hatmilliárd forinttal csökkent a Magyar Rádió törzstőkéje

2012.02.01. 13:56

Hat és fél milliárd forintról tízmillió forintra csökkentik a Magyar Rádió törzstőkéjét, miután a rádió vagyonértékű jogai átkerültek a magyar állam tulajdonába.

Hat és fél milliárd forintról tízmillió forintra csökkentette a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma a Magyar Rádió törzstőkéjét - derült ki az alapítvány honlapjára kedden feltöltött január 25-ei ülés jegyzőkönyvéből. A csökkentést a határozat indoklása szerint az indokolta, hogy a rádió vagyonértékű jogai 2010 végén átkerültek a magyar állam, valamint a közmédiumok vagyonát kezelő  MTVA tulajdonába, ezért a társasági törvény értelmében rendelkezni kellett a törzstőke leszállításáról.

A határozat szerint a tőkeleszállítás az eredménytartalékkal szemben, valamint a tőketartalék veszteség miatti negatív eredménytartalék ellentételezésére felhasznált összegéből történt. A közlemény szerint a döntést négy igen és egy nem szavazat ellenében, két tartózkodás mellett hozta meg a közalapítvány.