A korábbi év 17 ezer forintja után a tavaly novemberi kampány során 12 600 forintra csökkent a kötelező biztosítások átlagdíja. A biztosítótársaságok erre az évre még a díjak stagnálását, de 2014-re már kisebb mértékű emelkedését valószínűsítik - közölte a Biztosítás.hu.
Ismét meghaladta az egymilliót a novemberi kötelezőbiztosítás-váltások száma, a 17 000 forintról 12 600 forintra csökkenő átlagdíj még mindig tömegével mozgatta meg az autósokat - közölte a Biztosítás.hu alkuszcég. A kampányban 20 milliárd forinttal csökkent a kötelező biztosítók összesített díjbevétele.
A biztosítók közül az Uniqát választották a legtöbben - a társaság 180 ezer új szerződést kötött -, őket követi a K&H, a Posta és az Allianz Biztosító Zrt., társaságonként százezer darabot meghaladó új szerzéssel. A kampány során a váltók 90 százaléka ellenőrizte a díját az online szolgáltatók segítségével, míg a magánszemélyek biztosítóváltásának 50 százalékát intézték teljes körűen az internetes alkuszcégek.
A biztosítók a díjcsökkentést a károk vártnál kedvezőbb alakulásával indokolták, de a Biztosítás.hu szerint többen közülük valószínűleg veszteséges üzletágat lesznek kénytelenek elkönyvelni. Mindez a díjak jövőbeni növekedését vetíti előre - teszik hozzá.
A Biztosítás.hu által megkérdezett biztosítótársaságok az idei évre még a díjak stagnálását, de 2014-re már kisebb mértékű emelkedését valószínűsítik. A díjak emelkedésének kedvezhet majd az a tény is, hogy az évfordulót december 31-ről eltoló törvény miatt egyre több autós biztosítási évfordulója tér majd el az év végi dátumtól. Az egyes autósok így nagyobb eséllyel felejtik majd el év közbeni váltási lehetőségüket, ami kevésbé ösztönzi majd versenyre a biztosítótársaságokat.
A Biztosítás.hu az [origo] Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. partnere.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat egész Európa?
Sorra buknak el az elmúlt évek szigorú európai költségvetési politikája mellett kiálló európai politikusok és az emberektől komoly áldozatot kívánó megszorítások eddig ...
Hongkong és Szingapúr lett a magyar cégek új adótervezési iránya
Míg három-négy évvel ezelőtt Ciprus, Málta, vagy egyes, a Karib-tenger térségében lévő államok voltak a magyar cégek által nemzetközi adótervezésre figyelembe vehető ...
Lakásokat és telkeket fenyeget az adóötlet
A kormány megadóztatná azokat az ingatlanokat, amelyek értéke megnő egy-egy önkormányzati döntéssel vagy beruházással. Az értéknövekedési hozzájárulást roppant drága ...
Európában sem ismeretlen az elektronikus útdíj tervezett rendszere
A megtett távolsággal arányos elektronikus útdíj rendszere nem ismeretlen Európában, hasonló működik például Szlovákiában, vagy Ausztriában. Bár a kormánydöntést követő ...
Megnehezíti a projektek finanszírozását és piacvesztést okozhat az új Ptk.?
Megnehezülhet a projektfinanszírozási források bevonása az új Polgári törvénykönyv tervezetének egy, a hitelezőket kedvezőtlenül érintő korlátozása miatt - tudta meg az ...
Vége a hangoskodásnak
Új időszak veszi kezdetét az elmúlt csaknem két évben viharos viszonyban lévő Magyarország és az IMF között, miután a magyar kormányt és a valutaalapot is új ember ...
Miért került hullámvasútra a magyar gazdaság?
A kormány hatalomra kerülése óta egyszer sem fordult elő, hogy éves összehasonlításban visszaesést mutatott volna a negyedéves magyarországi GDP-adat. Egyre több hazai ...
Senkit nem véd meg az új adóktól a kormány
A kormány sokszor hangoztatta, hogy az új adókat nem háríthatják át az emberekre a szolgáltatók, de a telefon- és sárgacsekk-adónál ezt nem tiltja meg egyértelműen. Az ...
Idén nyáron sem lehet megkerülni a diákmunka jogi előírásait
Bár júliustól további pontosítások várhatóak a Munka törvénykönyvében a diákmunka szabályairól, ám idén nyáron sem lehet megkerülni a vonatkozó jogszabályi előírásokat. ...
Nem sokat szüretelhet Orbán a lassuló Indiában
A keleti nyitás jegyében hamarosan Indiába látogat a magyar miniszterelnök, hogy helyzetbe hozza a magyar vállalkozásokat, és indiai tőkét hozzon Magyarországra. Az ...
A kellemetlen szomszéd nem azonos a jogsértő szomszéddal
Nincs könnyű feladatuk a hazai önkormányzatoknak, bíróságoknak, ha a szomszédjogokkal, és azok megsértésével kapcsolatos ügyeket, pereket kell elbírálniuk. A magyar ...
Az új Malévról álmodó minisztérium miatt szívnak az utasok
Egyelőre nem adja oda egyik jelentkezőnek sem a magyar kormány a Malév Európai Unión kívüli repülési jogait. A jegyek emiatt több nagyvárosba drágábbak, a járatok pedig ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Feldúlják az országot az elrabolt csecsemőkért
Apácák és orvosok rabolták a gyereket évtizedeken át a spanyol kórházakban.
A vécén át fúrta meg a Barca döntőjét a Real
Perez elnök pimasz ürüggyel szabadult a baszk-katalán kupadöntő rendezésétől.