Öt forinttal is csökkenhet a jövő héten a benzin ára

Vágólapra másolva!
Az enyhülő iráni politikai feszültség, a csökkenő olajár, a kedvező forintárfolyam is odahat, hogy várhatóan csökkenni fognak a hazai üzemanyagok árai - jelentette a Portfolio.hu. A lap szerint a benzin ára 4-5 forinttal is olcsóbb lehet.
Vágólapra másolva!

Enyhülnek az iráni feszültségek, emiatt csökken az olajár, és lefele tartanak a finomított termékek árai is - írja benzinárelemzésében a Portfolio.hu. A benzin esetében ezúttal nagyobb visszaesés várható, így akár 4-5 forintos literenkénti árcsökkentés is lehet majd a hazai kutakon. A gázolajnál ennél szerényebb, 2 forintos árcsökkenésre lehet számítani.

Miközben az olajár csökkent, a forint piacán kiváró hangulat volt. A dollárral szembeni árfolyama a héten 226,3-es átlagot ért el, miközben múlt héten 226,6-es értéket lehetett megfigyelni. Ennek következtében forintban mérve a benzin átlagára 2,8, a gázolajé pedig 1,1%-kal lett alacsonyabb.

Az utóbbi napok ármozgásai alapján várható, hogy a héten csökkenhetnek a hazai üzemanyagárak.

A Portfólió szerint az üzemanyagár-jegyzések változása alapján a Mol árdöntései nagy valószínűséggel megjósolhatók, de teljes pontossággal nem lehet előrejelezni.