Hatvanmilliós bírságot kapott a UPC

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 60 millió forintra bírságolta a UPC-t a cég egy tavaly novemberi szerződésmódosítási kísérlete miatt. Ekkor a cég levélben kereste meg előfizetőit, és a meglévő szerződésük helyett egy másik szerződés, "ráutaló magatartással" történő megkötését kezdeményezte.
Vágólapra másolva!

A médiahatóság szerint a UPC jogszerűtlenül járt el a tavaly novemberi szerződésmódosítások során, ami mintegy 800 ezer előfizetőjének az érdekét sértette.

A UPC tavalyi a levélben azt közölte: megszűntnek tekinti a régi szóban vagy írásban megkötött szerződésüket, és elfogadottnak egy újat, ha az előfizető "ráutaló magatartásával" továbbra is igénybe veszi a szolgáltatását, vagy az értesítést követő számláját rendben befizeti.

Az NMHH kifogásai között szerepel, hogy az ajánlat egyszerű postai levélben érkezett az előfizetőkhöz, amelynek az átvétele nem igazolható, ráadásul a szerződéses jogviszonyt alapjaiban érintő ajánlatot a UPC egy "Tájékoztató" címet viselő levél hátoldalán, reklámszövegek között helyezte el, amit az előfizetők sok esetben észre sem vettek.

Az NMHH a levélről értesülve azonnal figyelmeztette az előfizetőket, hogy az így létrejövő szerződéseik kevesebb védelmet nyújtanak számukra, mint az írásban vagy szóban megkötöttek, ezért figyelmesen olvassák el a levelet, és jelezzék a szolgáltatónál, ha ragaszkodnak meglévő szerződéseikhez. A hatóság felhívta a figyelmet arra, hogy a ráutaló magatartással kötött szerződés későbbi módosításához nem szükséges az előfizető kifejezett akarata, ezért a szolgáltató által kezdeményezett bármely módosítás, például egy esetleges díjemelés is bekövetkezhet az előfizető beleegyezése nélkül.

Az előfizetők figyelmeztetésével párhuzamosan az NMHH hivatalból is eljárást indított, hogy megállapítsa, jogszerű volt-e a UPC szerződésmódosítási kísérlete. A vizsgálat során kiderült, hogy a szolgáltató jogsértő módon járt el a szerződésmódosítások során, mert nem volt meg a cég és az előfizetők között hatályban lévő szerződések megszüntetésére irányuló közös megegyezés.

A vizsgálat megállapította, hogy a UPC helytelenül tekintette új szerződés elfogadására utaló magatartásnak azt, ha ügyfelei továbbra is igénybe veszik szolgáltatását, illetve rendben befizetik esedékes számláikat. A jogszabályok alapján ebből a szolgáltató nem következtethet arra, hogy az ügyfél az eredeti szerződését meg akarná szüntetni, és egy másikat szeretne kötni, vagyis ezek nem minősülnek az ügyfél részéről ráutaló magatartásnak.

A határozat szerint a szerződésmódosításokkal a UPC célja vélhetően az volt, hogy a cég és ügyfelei között ráutaló magatartással megkötött szerződéseket hozzon létre, amelyeket később egyoldalúan, az előfizetők kifejezett beleegyezése nélkül, számukra akár hátrányosan is módosíthat, amire az eredeti szerződések érvényben hagyásával nem lett volna módja.

A UPC befizeti

A UPC érvényben lévő előfizetéseit nem érinti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozata. A szolgáltató befizeti a bírságot, ugyanakkor megvizsgálja a határozattal kapcsolatos fellebbezés lehetőségét.

A UPC közölte, hogy az előfizetőknek semmi teendőjük nincs az üggyel kapcsolatban. A UPC továbbra is folyamatosan, változatlanul biztosítja szolgáltatásait ügyfeleinek. A szerződésmegújítás ügyében a szolgáltató mindvégig együttműködött a hatóságokkal, és a jövőben is a hírközlési biztossal kötött megállapodásnak és a jogszabályoknak megfelelően fog eljárni - áll a közleményben.

A UPC szerint a cég a szerződésállományának egységesítése, illetve az egyszerűbb, hatékonyabb ügyfélkiszolgálás és kapcsolattartás érdekében ajánlott fel tavaly novemberben szerződésmegújítást az előfizetőinek. A szerződés új módon való megkötése kizárólag formai változást jelentett - írták közleményükben -, ami sem a csomagokat, sem a szolgáltatást nem érintette, és minden más feltétel is teljesen változatlan maradt.