Biztonságosak a takarékszövetkezetek

2005.11.08. 15:47

A magyarországi takarékszövetkezetek egy részének tőkéje ugyan alacsonyabb az unióban elvártnál, a betétesek pénze mégis biztonságban van náluk, mert az érintett szövetkezetek kevesebb kockázatot vállalnak - állították kedden a takarékszövetkezeti szektor vezetői.

A 153 integrációhoz tartozó magyarországi takarékszövetkezetből 58 saját tőkéje nem éri el az Európai Unió régi tagországaiban előírt 1 millió eurót, azaz 250 millió forintot. Kiss Endre, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke és Csicsáky Péter, a takarékszövetkezetek többségi tulajdonában álló Takarékbank vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták, hogy az alacsony saját tőke nem kockázati, hanem hatékonysági és jövedelmezőségi kérdés. Az érintett 58 szövetkezet tőkemegfelelési mutatóinak átlaga ugyanis 24 százalék felett van, miközben bankoknál ugyanez a mutató 12 százalék alatt van, a törvényben előírt minimális érték pedig 8 százalék.

Az érvényes jogszabályok szerint a magyar takarékszövetkezeteknek 2006 végéig 200 millió, 2007 végéig pedig 250 millió forint fölé kell növelniük saját tőkéjüket. A takarékszövetkezetek közül a 200 millió forintos tőkekövetelményt 36 intézmény, a 250 millióst pedig 58 nem teljesítette. A szövetkezeti vezetők szerint jövő év végén már csak tizenegy szövetkezet tőkéje nem éri el a 250, és öté a 200 millió forintos szintet. Előrejelzésüket egyrészt a szövetkezetek tőkéjének növekedésére, másrészt a már ismert egyesülési tárgyalásokra alapozzák.

Az egyébként teljesen önállóan tevékenykedő takarékszövetkezetek ősszel központilag kialakított, egységes feltételekkel kínált lakossági szolgáltatásokat kezdtek bevezetni. Így alaklamuk nyílt azokat együtt reklámozni, valamint call centeren és interneten keresztül is értékesíteni. Az egységes feltételekkel nyújtott számlákkal és kölcsönökkel kapcsolatos tapasztalataikról, a szövetkezeti vezetők azonban még korainak tartottak beszámolót tartani.

Büszkén közölték azonban a szektor 2005. szeptember végéig elért eredményeit. A 153 integrációba tömörült magyarországi takarékszövetkezet, mintegy 1650 fiókot üzemeltet és ügyfeleinek száma eléri az egymilliót. Az ügyfelek harmadát vállalkozások teszik ki és mintegy 660 ezer magánszemélyt szolgálnak ki. A szövetkezetek 571 település pénzügyeit intézik. Így másodikak az önkormányzati számlavezetésben. Emellett 153 kistérségi társulásnak nyújtanak pénzügyi szolgáltatásokat.

A takarékszövetkezeti szektor mérlegfőösszege 967 milliárd 104 millió forintot tett ki, ami egy év alatt 15,08, két év alatt 36,40 százalék növekedést jelent. A szövetkezetek saját tőkéje 66 milliárd 531 millió forint volt, ami egy év alatt 21,65, két év alatt 44,02 százalék növekedés. A szövetkezeti integráció idei első kilenc hónapban elért, adózott eredménye 6 milliárd 568 millió forint lett, ami viszont alacsonyabb, mint a 2004-ben elért 7 milliárd 319 millió forint és a 2003-ban produkált 7 milliárd 231 millió forint.

Giczi József

KAPCSOLÓDÓ CIKK