A negyedik nyugdíjpillér, a nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) jövő évi bevezetését méltatta a Szalai-Berzeviczy Attila, aki 2006-ban mintegy 10,5 milliárd forintnyi, hosszú távú megtakarításra számít a számlákon.

Nagy sikerként beszél a nyesz-ről
Keresendő kifejezés:
2006. január 1-jétől évi 660 ezer forint hosszú távú, nyugdíjcélú megtakarítást "dotál" az állam minden személyi jövedelemadót fizető állampolgár számára - hangsúlyozta Szalai-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke.
A harmadik pillér, az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések után már évek óta igénybe vehető a 30 százalék, de legfeljebb 100 ezer forintos adó-visszatérítés, ami most, a nyesz bevezetésével, a befizetések 30 százalék, de évi legfeljebb 100 ezer forintos állami hozzájárulással egészül ki. Így összesen évente és személyenként 660 ezer forintra növekedett az az "optimális", a harmadik és a negyedik pillérbe befizetendő összeg, amellyel az állami támogatást maximálisan kihasználható.
A negyedik pillér nem konkurense az önkéntes pénztáraknak Szalay-Berzeviczy Attila szerint, hanem csupán további, alternatív, megtakarításra ösztönző lehetőség. Előnye, hogy tudatos befektetői magatartásra ösztönöz, mivel a számla tulajdonosa szabadon eldöntheti, milyen értékpapírba - részvénybe, kötvénybe, befektetési jegybe - fekteti a jövőbeli nyugdíjának kiegészítésére szánt összeget. Ugyanakkor a számlán keletkezett árfolyam-nyereséget nem terheli majd a 2007-ben bevezetésre kerülő árfolyam-nyereségadó sem.
A negyedik és a harmadik pillért elválasztották egymástól - hangsúlyozza a tőzsdeelnök, tehát nincs átjárási lehetőség az önkéntes nyugdíjpénztárak és a nyugdíj-előtakarékossági számlák között, mintegy válaszként azokra a félelmekre, amelyek szerint a negyedik pillér "elszipkázhatja" a nyugdíjas éveikre takarékoskodókat az önkéntes kasszáktól.
A napokban elfogadott, a nyugdíj-előtakarékossági számla bevezetését kimondó törvény szerint a nyesz éves számlavezetési díja a portfólió 1 százaléka, de minimum 2 ezer forint, minden tőkebefizetés utáni vásárlási tranzakció díjmentes, minden további tranzakcióért a számlavezető bank saját kondíciós listája alapján számítja fel díjat.
A tőzsde vezetője szerint a hazai bankok az alacsonyabb kamatkörnyezetben "ki vannak éhezve" minden új, a jutalékbevételek növelésére alkalmas termékre - így várhatóan többen piacra lépnek majd a konstrukcióval -, de a jogszabály lehetővé teszi a brókercégek számlavezetését is.
Az új intézményrendszer kiépülése éveket vesz majd igénybe, de - idézi a tőzsdeelnök az amerikai és az angol példát -, van, ahol a negyedik pillérben összegyűlt vagyon meghaladja a nyugdíjalapokban elhelyezett összeget. Szalai-Berzeviczy Attila 2006-ban, a bevezetés évében 70 ezer számla nyitására és számlánként átlagosan 150 ezer forint megtakarításra számít.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.