A magyarországi biztosítók méltányosságból kifizetnék a televízió székházában és az ott parkoló autókban esett károkat, annak ellenére, hogy a tüntetés vagy zavargás miatt bekövetkezett károkra mentességük lenne. A tárgyalások már folynak az ügyben. A Magyar Biztosítók Szövetsége szerint a biztosítási szerződésben szereplő feltételek az irányadóak, ezek viszont nem vonatkoznak a zavargás, háború vagy terrorizmus miatt keletkezett károkra.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0609/20060918mtv.jpg)
Megtérítik a kárt
4 jó válasszal egy lakást nyerhet! - játsszon játékunkon!
A Magyar Televízió vagyonbiztosítása vandalizmus elleni kockázatra is kiterjed - közölte a HavariaPress. Meg nem erősített információk szerint, az MTV-nek van közbeszerzési eljárás keretében kötött vagyonbiztosítása, mely kiterjed vandalizmus okozta károkra is. Ennek fényében vélhetően a biztosító fogja megtéríteni az épületben, annak berendezéseiben, valamint a Televízió gépjárműveiben keletkezett károkat. A felgyújtott fél tucat gépkocsi legalább fele a köztévé szolgálati autója volt.
A biztosítók között jelenleg a tárgyalások folynak arról, hogy a társaságok méltányosságot gyakoroljanak az élszakai tüntetés ügyében. A televíziónál történteket együttesen rongálásnak minősítve nem élnek majd a fizetés alóli mentesülés lehetőségével.
A zavargás, tüntetés, terrorizmus, háború okozta károkra vonatkozó kártérítés általában nem szerepel a biztosítási szerződésekben - jelentette ki Flachner Tamás, a Magyar Biztosítók Szövetége (MABISZ) lakásbiztosítási tagozatának elnöke. Flachner az [origo]-nak elmondta: a MABISZ álláspontja a Szabadság téren esett károkkal kapcsolatban az, hogy a biztosítók tartsák magukat a biztosítási szerződésekben lefektetett általános feltételekhez.
Flachner elmondta: a biztosítási szerződésekben a 2001. szeptember 11-i WTC elleni terrortámadások óta szerepel tételesen, hogy azok alapesetben nem vonatkoznak terrorizmus, zavargások, vagy háborús helyzet miatt keletkezett károkra. A MABISZ illetékese az [origo]-nak elmondta: azért sem szerepelnek ezek a tételek a biztosítási szerződésben, mert azzal esetleg "bátorítanák ilyen cselekmények elkövetését". Flachner azt nem tudta megmondani, hogy az egyes biztosítók méltányosságból fizetnek-e a zavargások okozta károkért.
A nemzetközi gyakorlatban általános, hogy a biztosítók kizárási - azaz fizetés alól mentesítő - okokként deklarálja a háború, zavargás, vagy tüntetés miatt bekövetkező károkat, mivel az ilyen esetek nem kalkulálhatók előre, és a biztosítók tevékenységükből adódóan csak a várható kockázatokra készülnek fel - mondta Papp-Váry Borbála, a Generali kommunikációs csoportvezetője.
Az Allianz-Hungáriához egyelőre nem érkezett kérbejelentés a hétfői Kossuth- illetve Szabadság téri események kapcsán. A biztosító illetrékese az [origo]-val közölte, hogy minden tekintetben az irányadó törvények és a konkrét szerződéesk alapján járnak el.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.