Az Európai Bíróság határozatának megfelelően visszafizeti az állam a regisztrációs adó jogalap nélkül beszedett részét; a visszamenőleges rendezés költségei körülbelül 8-10 milliárd forintos állami kiadást jelentenek - közölte a kormányszóvivő szerdán.
Az jogosult visszatérítésre, aki a regisztrációs adót a vámhatóságnak megfizette és nem hárította tovább másra, vagy aki kötelezett lett volna az adó megfizetésére, de azt helyette más, például a kereskedő fizette meg, majd ráterhelte és ezt igazolni is tudja - olvasható Danks Emese közleményében.
A rendelkezés azokra vonatkozik, akik 2004. május 1. és 2005. december 31. között helyeztek forgalomba külföldről behozott használt gépjárművet - tette hozzá. A kormány szerdai ülésén döntött a javaslatról.
A szóvivő emlékeztetett rá: az Európai Közösségek Bírósága októberben határozott arról, hogy a magyar regisztrációs adóról szóló törvény 2005. december végéig, a közösségi joggal ellentétesen, nem értékarányosan adóztatta a használt személygépkocsikat.
Danks Emese közölte: az Európai Unióhoz történt csatlakozás időpontja és 2005. december 31-e között mintegy 70 ezer használt személygépkocsi forgalomba helyezése során fizettek így több adót, ezért a különbözetet és annak kamatait az állam visszatéríti.
A kormányszóvivő közlése szerint a visszatérítést törvénynek kell szabályoznia, ennek parlamenti elfogadása után jutnak hozzá a jogosultak az őket megillető összeghez. Megjegyezte: a törvény hatályba lépését követően fél év áll rendelkezésre az adó-visszatérítési kérelmek benyújtására.
Danks Emese felhívta a figyelmet arra: az igényeket annál a vámszervnél kell benyújtani, amelyik az adót a forgalomba helyeztetés során kivetette, így a követeléseket nem kell bírósági úton érvényesíttetni, a vámhatóság újabb eljárása pedig mentes lesz az illeték és egyéb eljárási költség fizetése alól.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.