Rácáfol a közhiedelemre és a tankönyvek anyagaira is a Mol kutatásának eredménye, írta a Magyar Hírlap. A társaság ugyanis két jelentős lelőhelyre bukkant: földgázmezőt találtak a Hajdúságban, és olajat a Jászságban.
Az gázmező nagysága a Mol teljes gázvagyonának egytizedére rúg, a napilap szerint. Az elmúlt három évben olyan mennyiségű nyersanyagot találtak, amelynek eladása után - ha a mezőket termelésbe állítják - akár négyszáz milliárd forintos bevételt is kaphatnak. Miközben tehát a kutatási koncessziót szerzett külföldi cégek fele csalódottan kivonult az országból, ötvenezer négyzetkilométeren tovább folyik a keresés.
Nem tűnik reménytelennek az sem, hogy középtávon akár évi 2-2,5 millió tonnának megfelelő gázt és olajt találjanak. A magyar olaj- és gázvagyon mellett egyébként a Mol sikerrel járt Jemenben, Pakisztánban és Oroszországban is, bár az ottani olaj és gáz csupán a társaság vagyonát és bevételét gyarapítja, stratégiai helyzetét a régióban nem.
[origo]
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Mikor felelős az adós cég vezetője és hogyan érvényesítheti igényét a hitelező? (2. rész)
A Réczicza White & Case LLP Ügyvédi Iroda szakértőjével készült kétrészes elemzésünk első részében szó volt arról, hogy a válasz sokrétű, függ attól, hogy tagról vagy ...
Valóban kizárta a jogalkotó a jogorvoslat lehetőségét a rezsicsökkentés ügyében?
A földgázelosztók első fokon megnyerték a rezsicsökkentéssel kapcsolatos pereket, amelyre reagálva a kormány előbb kizárta a "Tranzakciós díj", a "Robin Hood adó" és a ...
Egy év után újra nő a magyar gazdaság
Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
D.A.S. JogSzerviz: bizonyos időszakokban munkaidő alatt sem vagyunk kötelesek munkát végezni
A munkavállaló alapvető kötelezettsége a munkaviszonnyal kapcsolatban a munkaidőben történő rendelkezésre állás természetesen a munkavégzés. Vannak azonban olyan ...
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaitalok magyar királya
A Barabás fivérek ütemérzéke kiváló. Barabás Zsolt börtön nélkül megúszott egy jelentős cukorcsempészési ügyet, és testvérével, Ernővel együtt azt is tudták, mikor kell ...
D.A.S. JogSzerviz: a lízingszerződéshez ajánlott casco biztosítást is kötni
A lízingszerződés legnagyobb veszélye az ügyfelekre nézve, hogy a jármű megsemmisülése, vagy ellopása automatikusan megszünteti a szerződést, így a hátralévő ...
Brüsszel üt, Orbán visszaüt
Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
A kormány a stadionépítéseket is hajlandó feláldozni
A kormány háromlépcsős javaslatot fogadott el annak érdekében, hogy az EU által elvárt szint alá vigyék a költségvetési hiányt.
A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre
Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Innen indult a setyesutya, ujjtekerő Böde Dani
A Fradi-csatár mindig kirúgta a kertet, ma már minden róla szól. Riport Madocsáról.