Felszámolhatják a Pilis-Investet
A Baumag, a Fundamentum XXI., vagy a Pannon-Unió 2003 után a felszámolás szélére került a legtovább kitartó ingatlanszövetkezet, a Pilis-Invest is. Az eljárás akkor lenne elkerülhető, ha a hitelezők időlegesen lemondanának követelésükről, vagy új pótlólagos forrásokat sikerülne bevonni, erre azonban kevés az esély - írja keddi számában a Népszabadság.
A Pilis-Invest ez év márciusában jelentette be kifizetési moratóriumot és már a ez a szövetkezet is a csőd szélére került. Az egyik hitelező ugyanis olyan felszámolási eljárást kezdeményezett a szövetkezet ellen, amelyet a bíróság várhatóan elfogad majd - értesült a Népszabadság.
A lapnak Tallér Károly, a szövetkezet elnöke elmondta: elismerték a tartozást, és pénteken tárgyalnak majd a hitelezővel, fizetni ugyanakkor nem fognak, mivel a 4 ezer befektető egyikével sem kivételezhetnek.
A szövetkezet honlapján megjelent közlemény szerint a 11 milliárd forint értékűre becsült befektetések 1-3 év alatt fizethetők ki. A szövetkezet szerint az ingatlanvagyon elegendő fedezetet nyújt a követelésekre. A közlemény több tervet vázol a hitelezők kifizetésére, de ezek vagyonelemek eladásától, külső tőke megjelenésétől és közgyűlési határozatomtól is függenek - írja a Népszabadság.


hozzá!