A könyvkereskedéssel foglalkozó bookline.hu lett az "Év Internetes Kereskedője", míg a bortarsasag.hu nyerte el az "Év Legígéretesebb Internetes Kereskedője" díjat. Közönségszavazás és szakmai zsűri döntése alapján ítélték oda díjakat.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0508/20050812internet.jpg)
Egyre növekvő kereskedelmi forgalom a neten
Keresendő kifejezés:
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége és az Inter-Európa Bank, mint alapítók, valamint a Kirowski Rt., mint támogató által életre hívott Év Internetes Kereskedője Díj 2005. évi nyertese a Bookline.hu lett. A közönségszavazás során több mint 700 e-kereskedőt jelöltek meg a látogatók, összességében 7000 szavazat érkezett. A szakmai zsűri a döntéshez többek között értékelte a vállalkozások üzleti modelljeit, az elért üzleti eredményeket, a felhasználó-barátságot, fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertetők minőségét, az ismertséget.
A fődíj megnyerésével a Bookline.hu jogot szerzett arra, hogy egy évig használhassa a díj megjelölését, valamint az alapítók és a médiatámogatók által felajánlott számos kedvezményt is igénybe veheti.
A Bookline.hu 2002-ben indította internetes kereskedelmi tevékenységét. Kezdetben a Központi Antikvárium könyvkínálatát értékesítették az interneten, forgalmuk 2002-ben 11 millió forint volt, 2003-ban elérte a 40 millió forintot. Folyamatosan bővítették tevékenységüket: egyrészt 13 antikvárium választékát bevonták a rendszerükbe, másrészt elkezdték az "új" könyvek értékesítését, és így forgalmuk 2004-ben már elérte a 200 millió forintot. A 2005-ben forgalmuk meghaladja a 600 milliós értéket, 100 000 regisztrált felhasználó használja oldalaikat. Ma forgalmuk mintegy 80%-át az "új" könyvek adják. A Bookline.hu 2006-os évben tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére.
A fődíj mellett a szakmai zsűri kiválasztotta az Év Legígéretesebb Internetes Kereskedőjét is, amit idén a Bortarsasag.hu nyert meg. 1993 óta foglalkoznak borkereskedelemmel, 1999-ben készítették el első internetes oldalukat és kezdték el az online értékesítést. Bár oldaluk fő céljaként az on-line kereskedelem mellett a corporate funkciók ellátását tűzték ki célul, nem titkolt szándékuk a borokkal és a kultúrált borfogyasztással kapcsolatos ismeretek terjesztése. Az elmúlt év derekán újraindult honlapjuk látogatottsága ugrásszerűen megnőtt, mostanra kiskereskedelmi forgalmuk csaknem tíz százalékát ezen oldalakon keresztül bonyolítják.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.