Ismét megerősítette a Malév privatizációja iránti érdeklődését Borisz Abramovics orosz üzletember, aki az AirBridge társaság főrészvényeseként várja a lehetőséget, hogy újból indulhasson, ha tendert írnak ki a légitársaság magánosítására.

A Malév európaisága és orosz járatai miatt vonzó
Keresendő kifejezés:
Az öt légitársaságot tömörítő - évente már mintegy 4 millió utast szállító - AirUnion társaság résztulajdonosa Bécsben nyilatkozott a magyarországi orosz tőkebefektetési lehetőségekre vonatkozó kérdésre.
"Úgy gondolom, hogy a választások után ismét előtérbe kerülnek a gazdasági kritériumok, és minden a maga helyére kerül. Mi pedig várjuk a lehetőséget, hogy ismét versenybe szálljunk a Malévért, és a győzelemre fogunk törekedni" - mondta.
Emlékeztetett: azért vonzó számukra a Malév, mert európai társaság, és oroszországi járathálózattal is rendelkezik. Ugyanakkor a vállalat nem nagy, és nincs a legjobb pénzügyi helyzetben - tette hozzá az üzletember.
"Ahogy számunkra érdekes a Malév, ugyanúgy mi is érdekesek lehetünk a Malév számára, hálózataink között erős szinergiák vannak. Ez két-három év alatt nyereségessé tehetné a vállalatot, és a közös járathálózat kiaknázásával a Malév mintegy egymillió tranzitutast szerezne Oroszország és Délkelet-Ázsia térségéből. Úgy vélem, hogy ez a forma a Malévnak is érdekes" - fejtette ki.
Abramovics megerősítette, hogy más légitársaságokra is figyelnek, példaként a cseh CSA-t említette.
Az esetleges egyéb magyarországi beruházási terveire vonatkozó kérdésre Abramovics elmondta, hogy egyelőre a Malév megvásárlására koncentrálnak.
Úgy vélte, hogy nagyon jók lennének az esélyeik egy esetleges privatizáció során, mert nincsenek sokan azok, akik a Malév reális fejlesztését is javasolják. Véleménye szerint a Malévot megvásárolni akarók között olyan konkurensek is vannak, akik szeretnék eltüntetni a vállalatot a piacról.
Emlékeztetett arra, hogy az első privatizációs pályázaton való részvételkor lehetőséget kaptak arra, hogy bizonyítsák: ők ennek a vállalatnak a fejlesztését javasolják. Céljuk mindig is a nemzeti légitársaság megerősítése és versenyképessé tétele volt, és ez ma is változatlan - mondta az üzletember.
Az AirBridge Rt.-t 2005 áprilisában a Malév privatizációjára hozták létre. A 20 millió forint jegyzett tőkéjű projekttársaság 51 százalékban magyar magánszemélyek, 49 százalékban pedig Borisz Abramovics tulajdona. A Malév nemzeti légitársaság státusának megtartásához 51 százalékos magyar tulajdon szükséges.
Az AirBridge volt a két ajánlattevő közül az egyik a Malév augusztus 29-én eredménytelenül zárult privatizációs pályázatán. Az eladó, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. akkori közlése szerint az Airbridge egymilliárd forintot ajánlott a Malév 99,95 százaléknyi részvényéért, és több ütemben négymilliárd forint tőkeemelést is vállalt. Ezen túl egy éven belül 13 milliárd forint banki kölcsönt előtörlesztett volna, és további 19 milliárd forint hitelt - amelyet a Magyar Fejlesztési Bank Rt. nyújtott - 25 év alatt fizetett volna vissza az ajánlat szerint.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.