A Malév hosszú távú járatai idén már nyereséggel üzemelhetnek. A légitársaság új tengerentúli útvonalakat és a meglevő Boeing 767-eseknél nagyobb gép bérlését tervezi - nyilatkozta Gönci János, a Malév vezérigazgatója.

A magyar légitársaság nagyobb repülőgép beszerzését tervezi
Újabb esély a lakásnyerésre!
A magyar légitársaság helykihasználtsága az észak-atlanti járatokon, az egy évvel korábbihoz képest átlagosan 3 százalékkal nőtt. A magyar piacon májusban megjelent Delta Airlines ugyan új versenytársat jelent a Malévnek, ám a vezérigazgató szavai szerint az eddigi foglalási adatok május-június hónapra a tavalyihoz hasonló utasforgalmat vetítenek előre, vagyis úgy tűnik, a konkurens nem visz el utasokat a magyar légitársaságtól.
A korábbi váltakozó menetrenddel szemben most egységes napi indulásokat vezetett be a légitársaság, amivel a Budapest - New York közötti forgalmat, illetve az USA belföldi forgalmát célozta meg. A tengerentúli járatok remek eredményeihez nagymértékben járult hozzá a légitársaság American Airlines-szal kötött kereskedelmi megállapodása.
A magyar légitársaság nagyobb repülőgépek beszerzését tervezi. Az ősszel elemzik a Malévnél a hosszú távú járatok eredményeit és ennek függvényében döntenek arról, hogy a meglévő, két Boeing 767-es gép egyikét nagyobbra cseréljék-e, vagy a nagyobb gépet harmadikként állítsák forgalomba.
Az átszálló utasok mellett, a hosszú távú járatoknál élveznek versenyelőnyt a hagyományos légitársaságok a diszkont légitársaságokkal szemben, így ezeken a területeken a Malév is erősíteni kívánja jelenlétét.
A társaság nem tett le a Bombardier-gépek értékesítéséről, de a piacon ezekre nincs nagy kereslet. Ennek ellenére a vezérigazgató lát arra esélyt, hogy a következő fél-, egy évben értékesíthetik a négy Bombardiert. A gépek eladásából származó összeggel közel 10 milliárd forinttal csökkenthető a Malév adóssága.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.