Az Airbridge fenntartja és megerősíti szándékát a magyar nemzeti légitársaság megvásárlására, azonban Abramovics cáfolta a híreket, hogy a KrasAir kifizetné a Malév hitelinek felét, ha megnyerné a tendert.

Nyerjen lakást!
A KrasAir a Malév hiteleinek felét, mintegy 90 millió dollárt fizetne ki, ha megnyerné a magyar nemzeti légitársaság privatizációjára kiírt tendert - írta kedden krasznojarszki keltezéssel a FIS szibériai pénzügyi és gazdasági portál Borisz Abramovicsra, a KrasAir és a Malév-ra pályázó Airbridge Magyarország egyik tulajdonosára hivatkozva.
A szibériai KrasAir légitársaság, s egyben a Malévra pályázó Airbridge Magyarország orosz résztulajdonosa cáfolta azt a neki tulajdonított kijelentést, amely szerint a KrasAir kifizetné a Malév hiteinek felét, ha megnyerné a tendert.
Borisz Abramovics egyáltalán nem beszélt a Malév adósságáról - mondta kedden Olga Trapeznyikova, a KrasAir körül egységes légitársasággá formálódó AirUnion sajtóigazgatója az MTI érdeklődésére.
Leonov Péter, az Airbridge Igazgatóságának tagja az MTI kérdésére azt mondta, hogy korai még az ajánlatról beszélni, hiszen a Malév jelen állapotát majd csak ezután ismerhetik meg.
Az Airbridge ismét megerősíti szándékát a magyar nemzeti légitársaság megvásárlására - mondta Leonov Péter. A társaság megvette a tenderdokumentumot, és aláírta a titoktartási nyilatkozatot - jelezte az Airbridge igazgatósági tagja, hogy miért nem tud részletekbe bocsátkozni. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. szeptember 7-én tette közzé a Malév privatizációjára szóló felhívást, amely tárgyalásos eljárás lesz.
Az AirBridge tavaly a tárgyalásokig jutott el a Malév privatizációs tenderén. Akkor az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. tájékoztatása szerint többek között azért nem született szerződés, mert a vevőjelölt csak késleltetve kívánta átvállalni az állami garanciával támogatott hiteleket. A magyar légitársaságnak 18 milliárd forint hitelt nyújtott a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), és 8-10 milliárd forint kölcsöne van az Európai Beruházási Banktól (EIB), mindkettő mögött állami garancia áll.
(MTI)
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
A Nemzeti alaptanterv kiemelten kezeli a diákok jogtudatosságát
A Nemzeti alaptanterv nagy jelentőséget tulajdonít a diákok jogtudatos nevelésének, jogkövető magatartásuk kialakításának, és annak, hogy a diákokban kialakuljon az ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.