[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés IMF-tárgyalás sikersztori devizapiac Vállalkozói Negyed Gazdaság Plusz Sport Itthon összegző
90
100
100

Jóváhagyták a szlovák SPP gázcég eladását

[origo]|2002. 03. 08., 12:27|Utolsó módosítás:2002. 03. 08., 12:29|

A szlovák kormány privatizációs bizottsága egyhangúlag jóváhagyta és a kormánynak elfogadásra javasolta, hogy az SPP gázmonopólium 49 százalékát adják el 2,7 milliárd dollárért a Gaz de France, a német Ruhrgas és az orosz Gazprom konzorciumának - jelentette be pénteken Pozsonyban Maria Machová privatizációs miniszter.

Ivan Miklos, gazdasági ügyekkel megbízott miniszterelnök-helyettes a hét elején úgy nyilatkozott, hogy a 2,7 milliárd dollár mintegy 40 százalékkal több, mint amennyit ugyanez a konzorcium fél éve ígért. Lapértesülések szerint a szlovák kormány viszont korábban legalább 3 milliárd dollárt szeretett volna elérni.

Az SPP a Gazprom után a második legnagyobb gázipari cég Európában. Stratégiai jelentősége miatt 51 százalékát állami tulajdonban tartják, a jövendő kisebbségi tulajdonos azonban a vezetésben többséget birtokolna. A szlovák állam csak akkor élne vétójogával, ha valamilyen döntés a nemzeti érdeket sértené.

A cég a fő gáztovábbító Oroszország és Nyugat-Európa között - a Nyugat-Európába exportált összes orosz földgáz 70 százalékát szállítja -, és egyben Szlovákia legnagyobb értékű vállalata. Az SPP évente 90 milliárd köbméter orosz gázt továbbít nyugatra. A cég 1,3 millió hazai fogyasztót szolgál ki.

(MTI)

Ajánlat:

SPP 

Korábban:

Sikeres a szlovák SPP gázcég privatizációja 
(2002. március 5.)

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből 


[origo]

Címlapsztori»

Forrás: Flickr/Гаянэ Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
    Forrás: Flickr/Гаянэ Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
    Forrás: MTI/Lendvai Péter Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Egy év után újra nő a magyar gazdaság Négy negyedév recesszió után a magyar gazdaság újra növekszik. Az idei év első negyedévében a KSH adatai szerint 0,7 százalékkal nőtt a gazdaság. Száguldásra azért nem ...
    Forrás: AFP/Georges Gobet Brüsszel üt, Orbán visszaüt Ha gond van, szívesen nyúl a minisztériumok pénzéhez a kormány - ez látszik az elmúlt évek megszorításaiból. Most mindehhez a presztízsberuházások feladását is ...
    Fotó: Magócsi Márton [origo] Megint a trafikosok járnak jól Megindult a harc a nyertes dohányboltosok kegyeiért. A Tesco és a Shell már hirdet, de a többi hipermarket és olajcég is arra készül, hogy magához édesgesse a koncesszió ...
70
AEG L 60260 TL felültöltős mosógép az eluxshop.hu-tólA-10% energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6 kg ruhatöltet, lágy ajtónyitás, dobpozícionálás, LCD kijelző-idővisszajelzés
109 900 Ft

24 óra hírei »


80
hirdetés

Olvasnivaló

A top tízben voltak nagy cégek, plusz az Endre Gyorsabbak voltak a Facebooknál is az internet magyar gerillái.
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Beckham Messi miatt vonul vissza Aki kérdez: Gary Neville. Aki válaszol: David Beckham. Két MU-legenda beszélget.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10