Görögország is túllépte az uniós deficithatárt

Az EU statisztikai hivatalának számítása szerint Görögország államháztartási hiánya a GDP legkevesebb 3,2 százaléka volt tavaly, de valószínű, hogy a végeredmény még ennél is rosszabb. Így Görögország is bekerült azok közé az országok közé, amelyeknek az államháztartási deficitje tavaly meghaladta az uniós előírást, a GDP 3 százalékát.

A uniós statisztikai hivatal tényfeltáró vizsgálatot folytat Athénban az ügyben, és várható, hogy a tavalyi adatot később még újra följebb kell igazítani - közölte az Eurostat pénteken. Az új görög kormány korábban 2,95 százalékosa GDP-arányos hiányt valószínűsített, ami már önmagában is nagy módosítás az előző kormány által várt 1,7 százalékhoz képest.

Az EU statisztikusai szerint a görög kormány tavaly olyan tételeket számolt el költségvetési bevételként, amelyeket adósságcsökkentésként kellett volna feltüntetni, alábecsülte a védelmi kiadások egy részét, és hiányoznak a megbízható adatok a társadalombiztosítási alapokról is.

Az unió bővítés előtti, 15 tagállamából Görögország az ötödik, amelyik ily módon megsértette tavaly az európai stabilitási és növekedési paktumot. A másik négy ország: az euróövezeti tag Franciaország, Németország és Hollandia és a valutaunión kívül álló Nagy-Britannia.

Az EU-tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) tavaly novemberben úgy döntött, hogy felfüggeszti a stabilitási és növekedési paktum eljárásrendjének alkalmazását Németországgal és Franciaországgal szemben. Mindkét tagállam ellen azért indult eljárás, mert sorozatosan megsértették a paktumnak azt az előírását, amely szerint államháztartási hiányuk nem haladhatja meg GDP-jük 3 százalékát.