Fészekrakó program és félszocpol segíti a fiatal, gyermekes családok lakásszerzését, amely közel kilencmilliárd forinttal terheli a jövő évi költségvetést. Az új programok finanszírozásához szükséges forrásokat részben az áfa-visszaigénylés megszüntetésével teremtik elő - írja a Világgazdaság.

Lakásvásárlás minimális önerővel
A lap birtokába került tervezetből kiderül: a fiatalok lakáshoz jutását könnyítendő jövőre beindul az úgynevezett "fészekrakó program", amely állami kezességvállalással teszi elérhetővé az első lakás megszerzését. Olyan 30 éven aluli házaspárok és élettársak, valamint gyermeküket egyedül nevelő szülők élhetnek ezzel a lehetőséggel, akiknek lakásuk és elegendő megtakarításuk még nincs, viszont van annyi jövedelmük, hogy a felvett hitelt törleszteni tudják.
A kezesség fejében garanciadíjat kell fizetni a törlesztőrészletek mellett. A kölcsön új, illetve használt lakás vásárlásához egyaránt igényelhető lesz. A garancia lehetővé teszi, hogy a lakás árának vagy az építési költségnek akár a 80-90 százalékára vegyenek fel hitelt a fiatalok. A fővárosi és a megyei jogú városokban megszerzendő ingatlan ára használt lakás esetén maximum 12, új lakásnál 15 millió forint lehet, más településeken pedig 8, illetve 12 millió forint.
Bővülő félszocpol: otthonteremtési támogatás
A félszocpolt a hatályos szabályok szerint csak akkor lehet használt lakáshoz igényelni, ha a gyermekes házaspárok legalább egy szobával nagyobb lakást vásárolnak. A jövőre igyénybe vehető új lehetőség szerint használt lakás vásárlásához 50 százalékos lakásépítési támogatást igényelhetnek a 35 év alatti, fiatal párok, ha nincs a tulajdonukban lakás és gyermeket vállalnak, vagy már van gyermekük. Ezt a támogatást otthonteremtési kedvezményne neveznék a tervek szerint. A kedvezmény összege nem lehet több, mint a vételár 80 százaléka. A támogatást zárt, önkormányzatok által kezelt keretből lehet majd igényelni.
Bérbeadás adókedvezménnyel, lakbértámogatás
További új eleme lenne a lakáspolitikának a lakásbérbeadás adókedvezménnyel való ösztönzése. Nem kellene megfizetnie a forrásadót annak, aki legalább öt évre bérbe adja lakását az önkormányzatnak, amely - szociális bérlakásként hasznosítva az ingatlant - kijelöli a rászoruló bérlőt. Ez egymilliárdos adóbevétel-kiesést jelentene a büdzsének, a lap szerint.
Mindezek mellett bevezetnék 2005-ben a lakbértámogatást, szigorúan rászorultsági alapon, meghatározott jövedelmi és szociális feltételek megléte esetén. Az állami támogatás mértéke a lakbér 30 százaléka lehet, de legfeljebb havi 7000 forint. E mellé az önkormányzatnak is le kell tennie ugyanekkora összeget, így összesen 14 000 forint támogatáshoz juthatnának havonta a rászorulók. A támogatást vélhetően pályázati rendszerben lehet elnyerni. Folytatódik a panelprogram is, mégpedig jóval gyorsabb ütemben, mint eddig. Ezt viszont összehangolnák a városrehabilitációs célokkal, hogy ne csak az épületek, hanem a teljes lakókörnyezet megújítása válhasson valóra.
Megszűnik az áfa-visszaigénylés
A fenti programokhoz szükséges forrásokat részben abból teremtenék elő, hogy megszüntetnék az új lakás vásárlásához, építéséhez kapcsolódó adó-visszatérítési lehetőséget. Ez ma az áfa 60 százaléka lehet, legfeljebb 400 ezer forint. Ebből jövőre nyolcmilliárd, azt követően 11 milliárd forint szabadul fel.
[origo]
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Milyen döntési lehetőségei vannak a vezetőknek fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben?
A vezető tisztségviselők felelősségre vonhatók, ha a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a ...
Hogyan járhat Orbán Viktor a cégek kedvében?
Brüsszeli bejelentése alapján Orbán Viktor újabb csatába indult az energiaszolgáltatókkal és kereskedőkkel szemben. Az ígért céges rezsicsökkentésre van technikai ...
Az ügyfeleiket szorongatják a présbe került bankok
A magyar bankoknak egyre rosszabbul megy, míg korábban itt volt Európa pénzügyi aranybányája, mára a legkevésbé jövedelmező hely lett Magyarország. Az eltűnő nyereséget ...
Egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülők jogvitája a gyerek sorsáról
Mivel egyre gyakoribb a különböző állampolgárságú szülök házassága, élettársi kapcsolata, ezért az SBGK Szabadalmi és Ügyvédi Irodák szakértőjének tapasztalatai szerint ...
Leállhat a forintot hajtó láthatatlan motor
Próbálgatják az Egyesült Államokban, hogy mi lenne, ha befejeznék az élénkítést. A Fed kötvényvásárlási programja volt a forinterősödés láthatatlan motorja, de a ...
Jövő márciustól Magyarországon is lehetséges a bizalmi vagyonkezelés (1. rész)
Magyarországon eddig nem ismerték a bizalmi vagyonkezelés jogintézményét, így a 2014. március 15-én hatályba lépő új Polgári törvénykönyv (Ptk.) egy merőben új dolgot ...
Mit néznek 500 ezer lakásban?
Az állam minden hatodik háztartásban átvehetné a tévékínálat kontrollját - más értelme nem nagyon lehet az Antenna Hungária államosítási szándékának. A MinDig TV ...
Fújdogál Orbán keleti szele
A kormány hatalomra kerülése óta nyíltan udvarol a keleti országoknak, próbálja rábírni őket, hogy vegyenek magyar termékeket. A cégek is szívesen mennek keletre, mert ...
Schönherr Hetényi: az új Munka törvénykönyve "felértékelheti" a last minute utakat
Idén januártól a korábbi egy hónap helyett, a munkáltatónak elegendő a szabadság kezdete előtt csupán tizenöt nappal értesítenie a dolgozót, így ennek fényében akár fel ...
Meglibbent a japánok szoknyája
Amikor nő a gazdaság, a női szoknyák rövidebbek lesznek - állítja egy 90 éves, azóta igazolt elmélet. Ezen felbuzdulva Japánban egy lánybanda vállalta, hogy rövidebb ...
Putyinék rászállnak az orosz Zuckerbergre
A Facebookot is lenyomja Oroszországban a legnagyobb helyi közösségi oldal, a VKontakte. A jelek szerint maga Vlagyimir Putyin elnök mutat fokozott érdeklődést az oldal ...
Még nagyobbra nőhet Csányi birodalma
Az OTP megvenné az MKB-t, már csak a részleteken vitáznak. A lehetséges óriásfúzió révén a piacvezető és a negyedik legnagyobb bank kelne egybe, de Csányi Sándor több ...
Olyan lesz, mint a Fidesz, csak népszerűtlen
Ellentétek, háttéralkuk, kiszorítás - három éve vezeti az MSZP-t Mesterházy Attila.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.