[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

> jog

hírfolyam költségvetés adó forint devizahitel sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon Jog

Módosították a társasházi kamerarendszerek működési szabályait

[origo]|2011. 07. 24., 15:55|Utolsó módosítás:2011. 07. 24., 16:05|

Az Országgyűlés közelmúltban hozott döntése alapján a társasházak elektronikus megfigyelő rendszerének létesítéséről és üzemeltetéséről a közgyűlés az összes tulajdoni hányad szerinti legalább négyötödös többségével rendelkező tulajdonostársak igenlő szavazatával dönthet.

A rendelkezés újdonsága, hogy eddig - elvileg legalábbis - a tulajdonostársak száz százalékának igenlő szavazata dönthetett. Ennek ellenére, érthető okokból, sokszor úgy is megtörtént a kiépítés, hogy nem mindenki igen szavazata állt rendelkezésre.

A biztonsági érdekek miatt így a hazai társasházak egy részében jogszabály ellenes módon építették ki a jelenleg is működő rendszereket, az Országgyűlés ezt a helyzetet kívánta megoldani a társasházi, illetve a lakásszövetkezeti törvény erre vonatkozó módosításával.

A jogszabály előírja azt is, hogy a szervezeti-működési szabályzatnak tartalmaznia kell a kamerarendszer üzemeltetéséhez szükséges - a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban megállapított - adatkezelési szabályokat.

A kiépítés új feltételei

A törvénymódosítás pontosítja és újrafogalmazza a kiépítés feltételeit. A kamerarendszer kizárólag az emberi élet, a testi épség, a személyi szabadság védelmét, a jogsértő cselekmények megelőzését és bizonyítását, valamint a közös tulajdonban álló vagyon védelmét szolgálhatja.

A fennálló körülményeknek azt is valószínűsíteniük kell, hogy a jogvédelem más módszerrel, mint a felvételek felhasználása, nem érhető el, az elengedhetetlenül szükséges mértékig terjed, és nem jár az információs önrendelkezési jog aránytalan korlátozásával.

A kamerarendszer nem irányulhat a külön tulajdonban álló lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség bejáratára vagy más nyílászárójára akkor sem, ha az a közös tulajdonban álló épületen, épületrészen vagy területen van elhelyezve.

A kamerarendszer nem helyezhető el a közös tulajdonban és a tulajdonostársak közös használatában álló olyan helyiségben sem, amelyben a megfigyelés - a helyiség rendeltetéséből fakadóan - az emberi méltóságot sértheti (például: öltöző, illemhely).

Tizenöt napig kell tárolni

A felvételeket a rögzítést követő tizenötödik napig kell tárolni abból a célból, hogy azok a rögzítés helyszínén elkövetett bűncselekmény, vagy szabálysértés miatt indult büntető-, szabálysértési vagy más hatósági, bírósági eljárásban bizonyítékul felhasználható.

A felvételek a módosítás szerint akár polgári peres eljárásban is felhasználhatóak, például az érintett személy, vagy a társasházi közösség által, jogainak érvényesítése céljából indított eljárásokban. E határidő lejártát követően a fel nem használt felvételeket haladéktalanul törölni kell úgy, hogy azok többé ne legyenek helyreállíthatóak.

A felvételek továbbítása

A kamerarendszer által rögzített felvételeket az üzemeltető azokat csak a szerződésből fakadó kötelezettségei érvényesítéséhez szükséges és a jogsértő cselekmény megelőzése, vagy megszakítása érdekében mellőzhetetlen esetben jogosult megismerni, és a felvételeket csak a bíróság, a szabálysértési vagy más hatóság részére továbbíthatja.

A továbbításra kizárólag törvényben meghatározott esetekben és a felvételre igényt tartó adatkezelési jogalapjának megfelelő igazolása után kerülhet sor. A felvételeket a továbbítás megtörténte után haladéktalanul törölni kell.

Az, akinek jogát vagy jogos érdekét a kamerarendszer által rögzített felvétel érinti, a felvétel rögzítésétől számított tizenöt napon belül jogának vagy jogos érdekének igazolásával kérheti, hogy az adatot annak üzemeltetője ne semmisítse meg, illetve ne törölje.

A felvételen szereplő természetes személy érintett számára biztosítani kell valamennyi, a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényben felsorolt jognak az ott meghatározott korlátozások figyelembevételével történő gyakorlását.

A felvételek megismeréséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a rögzített felvételt, az annak megismerésére jogosult személy nevét, továbbá az adatok megismerésének okát és idejét.

A tájékoztatás módja

A kamerarendszerrel felszerelt épületbe, épületrészbe és a kamerák által megfigyelt területre belépni, ott tartózkodni szándékozó személyek figyelmét jól látható helyen, jól olvashatóan, a megfelelő tájékoztatásra alkalmas módon fel kell hívni az elektronikus megfigyelőrendszer alkalmazására.

A tájékoztatásban meg kell jelölni az üzemeltető személyét és elérhetőségét is, utóbbi kötelessége pedig, hogy érintett személyt - kérésére - köteles tájékoztassa a felvételek készítésével kapcsolatos minden tényről, így különösen annak céljáról és jogalapjáról.

Tájékoztatni kell az üzemeltetésre jogosult személyéről, a felvételek készítésének időpontjáról és tárolásának időtartamáról, továbbá arról, hogy kik ismerhetik meg a felvételeket, és a tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira is.

[origo] címlapon»

Fotó: Mudra László [origo] Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben.  Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
    Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor A díszelgési pótlék ideje lejár A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Aknák között lépked Matolcsy Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
    Forrás: AFP Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
    Forrás: MTI/Rosta Tibor Megúszhatja Orbán a viharkabátot A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
    Fotó: Hartl Nagy Tamás Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
    Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt Besegít Matolcsynak Simor döntése Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között 100db 10-es kép csupán 1.900 Ft-ért kapható!
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Több ezer állásajánlat, cikkek, elemzések, tanácsok.
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    GoalUnited
    Irányítsd te az edzéseket, a felállást, az átigazolásokat!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
AEG Lavamat 76260 TL felültöltős mosógépMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor, gőz programok, AWT - Esőztető mosási technológia, LCD kijelző, centrifuga max.: 1200 ford./perc ..
149.900 Ft

PARTNEREK

-->
hirdetés

További adatok » Időjárás »

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Drakensang
    Lélegzetelállító 3D-s grafika és végtelen kaland a böngésződben!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.