Akár tizenötmillió forint bírságot is kiszabhatnak arra a földhasználóra, aki elmulasztja a parlagfű elleni közérdekű védekezést, ezért a jogszabályok betartásával érdemes megelőzni a borsos csekk megérkezését - hívták fel a figyelmet a D.A.S. JogSzerviz szakértői.

A parlagfű kérdés egyébként alkotmányos aggályokat is felvet, az allergiás betegeknek ugyanis sérül az Alkotmány 18.§-ában és 70/D.§- ában biztosított egészséges környezethez való alapvető joga. A parlagfű elleni védekezés fő szabályai a 2008. évi XLVI. törvényben kerültek lefektetésre.
A törvény általános kötelezettségként írja elő, hogy a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.
Ha pedig ezt elmulasztja egyrészt közérdekű védekezést (magyarul kényszer-kaszálást) lehet elrendelni, másrészt a földhasználó növényvédelmi bírsággal sújtható. A növényvédelmi bírság minimum tizenötezer, míg maximális összege tizenötmillió forint.
Az eljárás legtöbbször hatósági ellenőrzés során indul, amelyet attól függően, hogy külterületen vagy belterületen kerül rá sor, két külön hatóság végez és némileg eltérőek a szabályok is.
A D.A.S. JogSzerviz szakértői szerint egyre többen vannak olyanok is, akik egy borsos csekket kapnak a hatóságtól, mivel kényszerkaszálást kellett végezni a tulajdonokban lévő földterületeken, ezért nem árt tudni, mire számíthatnak jogi szempontból, ha kiderül, hogy náluk is megtelepedett a növény.
Parlagfű külterületen
Az ellenőrzést az ingatlanügyi hatóság végzi, aki értesíti a növényvédelmi hatóságot, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságot (NTI).
Az NTI rendelheti el a kényszerkaszálást, és szabhatja ki a növényvédelmi bírságot is, és jogosult érvényesíteni az eljárással kapcsolatos költségeket is. Fontos, hogy külterületi ingatlannál a földhasználót nem kell értesíteni sem a helyszíni szemléről, és nem kell külön felszólítani parlagfű mentesítésére.
Ennek az indoka, hogy a törvény szerint a tulajdonos folyamatosan köteles gondoskodni ingatlana parlagfű mentesítéséről.
Parlagfű belterületen
Az ellenőrzést a jegyző végzi, ő jogosult a kényszerkaszálást is elrendelni, valamint a költségeket behajtani a földhasználótól. A növényvédelmi bírságot pedig szintén az NTI szabja ki.
Az ellenőrzésről sem kell értesíteni a földhasználót, de lezárt területre csak ügyészi engedéllyel lehet behatolni. Nem árt tudni, hogy lakossági bejelentésre is indulhat az eljárás, míg ennek hiányában a hatósági ellenőrzés lényegében tervszerűen zajlik.
A törvényi felhatalmazás alapján a parlagfű mentesítés végrehajtásának és az állami, illetve a közérdekű védekezéssel kapcsolatos költségek és ennek igénylése részletszabályait a 221/2008. kormányrendelet állapítja meg.
Nem szükséges egészségkárosodás bekövetkezése
A jogszabályi rendelkezés alapján a jegyző június 30-át követően a parlagfű virágzásától függetlenül köteles hatósági eljárást kezdeni azon földhasználókkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű ellen védekezési kötelezettségüket teljesíteni.
A hatósági intézkedéshez nem szükséges a sérelem - egészségkárosodás - bekövetkezése, a parlagfű virágzása, elégséges a védekezési kötelezettség elmulasztásának június 30-a után történő megállapítása.
Az ingatlan ellenőrzése kapcsán a jegyző és a hivatal dolgozói jogosultak az ingatlanra engedély nélkül belépni, és megállapítani a parlagfű szennyezettség mértékét. A hatósági eljárás során a helyszíni ellenőrzés alkalmával jegyzőkönyv készül.
Amennyiben indokolt, úgy hatósági határozattal közérdekű védekezés kerül elrendelésre, mely azt jelenti, hogy az önkormányzat által megbízott vállalkozóval a jegyző a terület parlagfű-mentesítését elvégezteti.
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
Európai Bizottság: 2012-ben nem lesz magyar növekedés
Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint a magyar gazdaság, ha csak kicsit is, de recesszióba süllyed 2012-ben. Novemberben még enyhe növekedésre számított ...
A díszelgési pótlék ideje lejár
A kormányon múlik, hogy mikortól keres több mint 100 ezer közszolga annak alapján, hogy milyen hasznos és felelősségteljes a munkája, ahelyett, hogy a hivatalban ...
Adatvédelmi törvény: két új esetben nincs szükség az érintett hozzájárulására
Az információ szabadságról szóló új törvény így két új jogalapot is teremtett januártól az olyan jellegű adatkezelésre, amely esetekben az adatkezeléshez az érintett ...
Az új Polgári törvénykönyv nem lesz az "önzés Bibliája"
Szociális elemekkel átszőtt magánjogot szeretett volna megfogalmazni az új Polgári törvénykönyv - mondta el az [origo] - nak dr. Vékás Lajos akadémikus, a polgári jogi ...
"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával
A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott ...
Aknák között lépked Matolcsy
Kétszázmilliárd forintnál is többre rúg azoknak az egyedi tételeknek a hiánynövelő hatása, amelyek nincsenek átvezetve a költségvetésen, annak ellenére, hogy a ...
Nemzeti dohányboltokat hozna létre Lázár
A fokozatos bevezetés helyett egyszerre, 2013. január 1-jén lépne hatályba a cigarettaárusítás tilalma a trafiktörvényhez benyújtott utolsó módosító csomag értelmében. A ...
A Brad Pitt-ügy is "megjelenik" a lőfegyvertartás új szabályozásában
A vadászok, sportlövők szempontjából könnyítéseket, a törvényi szabályozás korszerűsítése, racionalizálása szempontjából világosabb előírásokat tartalmaz a ...
A PIP-mellimplantátumok gyártója kötelezhető kártérítésre
A termékfelelősség szabályai alapján nem a műtétet végző egészségügyi intézmény kötelezhető a kár megtérítésére, hanem a mellimplantátum gyártója, és azok a nők is ...
Megúszhatja Orbán a viharkabátot
A szerdán közölt utolsó negyedéves GDP-adat után jó esélye van Magyarországnak arra, hogy elkerülje a visszaesést idén. A recessziótól a kecskeméti Mercedes-gyár felfutó ...
Tehetetlen az új teher behajtásánál a NAV
Januártól regisztráltatniuk kell magukat a vállalkozásoknak a helyi kamaráknál, ami mellé 5000 forintot be is kell fizetniük. Ha nem teszik meg, az adóhatóság feladata ...
Besegít Matolcsynak Simor döntése
Három új eszközzel igyekszik enyhíteni a befagyott magyar hitelezésen a jegybank, miután úgy látja, hogy a végtörlesztés és a gazdasági bizonytalanság miatt még a ...
Új Ptk.: Vékás Lajos szerint 2013-ban hatályba léphet a legátfogóbb magyar törvény
Nyilvánosságra hozta szerdán a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az új polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetét, az új kódexről társadalmi egyeztetést kezd a ...
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól?
Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
A végén jött a meglepetés
A Bayern és az Inter is hátrányból várja a BL-nyolcaddöntő visszavágóját.