Az üzleti élet lesz a nyertese az Egységes Euró Fizetési Övezetnek

Vágólapra másolva!
Az üzleti élet lesz a legnagyobb nyertese azoknak az új szabályoknak, amelyek révén - az Európai Parlament és a Tanács által idén márciusban elfogadott döntései alapján - az Európai Unió nagy lépést tett a SEPA projekt (Egységes Euró Fizetési Övezet) teljes kialakítása felé - tudta meg az [origo] az Allen & Overy szakértőjétől, aki elmondta: július elsejével a belföldi, elektronikusan kezdeményezett forintátutalások átfutási ideje négy órára csökken.
Vágólapra másolva!

Dr. Fóti Károly rámutatott, hogy a 260/2012/EU rendelet révén egy újabb nagy lépés született a SEPA projekt (Egységes Euró Fizetési Övezet) teljes kialakítása felé. A SEPA projekt célja, hogy közös uniós szintű pénzforgalmi szolgáltatásokat kidolgozva felváltsa a jelenlegi tagállami szintű szabályrendszert, ennek érdekében pedig igyekszik kiküszöbölni a kisebb-nagyobb technikai akadályokat, amelyek egyébként gátolnák az átutalások és beszedések feldolgozását.

A rendeletet meghatározza többek között a SEPA szabványra való átállás végdátumát is, amely az eurózóna tagállamai számára 2014. február elseje, míg a nem eurózóna tagok számára 2016. október 31-e.

A mostani harmonizációs lépcső az euróban denominált átutalási és beszedési műveletekre vonatkozik azokra az esetekre korlátozódva, amelyeknél a fizető fél bankja és a kedvezményezett bankja is az Unió területén található.

Az Allen & Overy szakértője aláhúzta: mindazonáltal még mindig nem beszélhetünk teljes körű harmonizációról - noha ez lenne majd a projekt végső célja - hiszen az új rendelet csak az euró alapú átutalásokra és beszedésekre koncentrál, és nem érinti többek között a pénzforgalmi szolgáltatókon belül lebonyolított saját számlás fizetési műveleteket sem.

Két módon segítik a határon átnyúló euró-fizetést

A rendelet két eszközzel igyekszik egységesíteni a határon átnyúló euró fizetési műveletek lebonyolítását. Egyrészt lefekteti, hogy minden, a rendelet hatálya alá tartozó fizetési művelet azonos fizetésiszámla-azonosítóval, vagyis az IBAN számmal (International Bank Account Number) kell, hogy történjen. Másrészt pedig azonos üzenetformátum, az ISO 20022 XML alkalmazását írja elő a fizetési műveletek továbbításakor.

Tulajdonképpen az üzleti élet a legnagyobb nyertese az új szabályoknak. Azt lehet mondani, hogy az Európában tevékenykedő cégek számára jelenti a legnagyobb előrelépést az új szabályozás a nagyobb költségcsökkentő potenciál kihasználásával, a gyorsabb, hatékonyabb és átláthatóbb folyamat kialakításával.

Aznap, vagy a következő munkanapon megérkeznek

A SEPA rendelet alapján az elektronikus, euróban denominált átutalások legfeljebb a következő munkanapon megérkeznek a kedvezményezetthez, ami lényeges újítás a 2012. január elseje előtti három munkanaphoz képest. Az átutalt összeg azonnal jóváírásra kerül, mindenféle díj, vagy levonás nélkül, a bank általi kézhezvétel napján.

Dr. Fóti Károly hangsúlyozta: a felszámítható költségek tekintetében a rendelet egyik lényeges újítása, hogy a fizető fél és a kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója nem számíthat fel további díjakat, vagy bármilyen más költségeket a fizetési kártyával az értékesítés helyén kezdeményezett fizetési műveletek feldolgozásáért. Továbbá érvényesülnie kell annak a megkötésnek is, hogy kettőnél több pénzforgalmi szolgáltató közötti megállapodás hatálya alá tartozó multilaterális bankközi díjak (MIF), vagy hasonló tárgyú, illetve hatású egyéb, megállapodás szerinti díjak nem alkalmazhatók a beszedésekre.

Hozzá kell azonban tenni, hogy amennyiben a díjak szigorúan költségalapúak, illetve megfelelnek a költséghatékonyág elvének és egyéb, hasonló célú, a rendelet által megfogalmazott feltételeknek, akkor az R-műveletek esetében (vagyis, ha valamely pénzforgalmi szolgáltató nem tud megfelelően teljesíteni, vagy a művelet kivételkezelési műveletet eredményez) mégis alkalmazható MIF.

Továbbá, mostantól a határon átnyúló beszedési megbízások is lehetségessé válnak az EU egész területére vonatkozóan, egyetlen bankszámla és bankkártya tulajdonlása esetén is lehetséges ilyen kifizetések kezdeményezése mind a harminckét SEPA-ország területére kiterjedően.

Júliustól négy órára csökken

A hazai viszonyok azonban a SEPA szabályokra való áttérés előtt is lényegesen módosulnak. 2012. július elsejével ugyanis a belföldi, elektronikusan kezdeményezett forintátutalások átfutási ideje négy órára csökken, eddig nem érzékelt előnyöket nyújtva ezzel mind a lakosság, mind pedig a vállalkozások számára - prognosztizálta az Allen & Overy szakértője.

Az ezt elrendelő MNB rendelet még 2010-ben született, miután 2005-ben az ügyféligények felmérésével megindult az átutalási rendszer revíziója, így volt idejük felkészülni a Magyarországon jelen lévő bankoknak, amelyek jellemzően a napokban kezdték kommunikálni a módosítás lényeges elemeit ügyfeleik felé.

A változással egyrészt felgyorsulnak a belföldi forintátutalások, ezáltal a fizető fél egy nappal tovább használhatja a pénzét és megszűnik az egy munkanapnyi kamatveszteség is. Másrészt pedig lehetőség lesz az eddig megszokottnál több adat közlésére és fogadására is, így bővítve és fejlesztve a bankok közötti kommunikációt. Ráadásul ez az adatforgalom alkalmazkodik a SEPA szabványhoz, ezzel segítve a nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező vállalatokat.