Privatizációra hirdeti a Malév 99,950 százalékát az ÁPV Rt. A keddi sajtóban megjelent hirdetések szerint az állami vagyonkezelő november 3-ig várja az ajánlatok benyújtását. A részvénypakett névértéke közel 3,5 milliárd forint. Az ajánlattevőknek tőkeemelést kell végrehajtani a légitársaságban, és kötelezettséget kell vállalniuk a Malév hitelállományának átvállalására. Elemzői vélemény szerint nem várható jelentős bevétel a nemzeti légitársaság eladásától.

Sokadszorra kínálják
Privatizációra hirdette a Malév Zrt-t az ÁPV Zrt a keddi lapokban. A nemzeti légitársaság részvényeinek 99,950 százalékát kínálja eladásra a privatizációs hatóság. A részvénypakett értéke 3 498 278 870 forint. Az ÁPV Zrt. legalább 90 százalékban készpénzes fizetést ír elő, a fennmaradó részt kárpótlási jegyben fizethetik ki a vételárat. Az árat egészben, vagy részletekben fizetheti ki a győztes ajánlattevő, a fizetést harminc napon belül kell megkezdeni.
Az ÁPV Zrt november 3-án délig várja az ajánatokat. Az ajánlattételhez szükséges dokumentációt egymillió forintért lehet megvásárolni a privatizációs hatóságnál. Az értékelést követően második fordulót rendez majd az állami vagyonkezelő a legjobb ajánlatokból, azonban fenntartják a jogot, hogy érvénytelennek nyilvánítsák a privatizációs pályázatot.
A privatizáció kiírása szerint az ajánlattevőknek tőkeemelés kell végrehajtani a légitársaságban. Ugyanakkor a vevőnek kötelezettséget kell vállalnia a légitársaság hitelállományának átvételére, különös tekintettel a az állami garanciákkal fedezett hitelekre. A kiírás szerint a vásárlónak a privatizáció után mindenképpen meg kell őriznie a nemzeti légitársaság jelleget, kötelezettséget kell vállalnia a Malév légiszövetségbeli tagságának fenntartására.
Török Zoltán a Raiffeisen Bank elemzője szerint a Malév-privatizáció meg sem közelíti majd a tavalyi sikertörténet, a Budapest Aiport eladásának bevételét. Török szerint az állam leginkább a Malév hiteleitől szabadulna a légitársaság privatizálásával.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.