Tavaly a húsvéti készülődés közben 350 tonna kockázatos élelmiszert foglalt le a hatóság, az idén a magyar sonka biztonságos lesz - ígérik a húsosok. Igaz, a piacon jócskán akad az importportékákból is, amelyet néhol, akár 20-30 százalékkal olcsóbban kínálnak az átlagnál.
![Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/0703/20070323sonkaarus.jpg)
Bőséges húskínálatból válogathatnak a fogyasztók a mostanában kezdődő húsvéti élelmiszer-akciókon. A hússzövetség szerint a hagyományos parasztsonka kilójának 1150, a füstölt, kötözött lapocka kilójának 925, a füstölt, főtt, kötözött lapocka kilójának pedig 700 forint körül lehet az átlagára. Berczik Attila, a szövetség ügyvezető titkára elmondta: ha ennél 20-30 százalékkal olcsóbban kínálja valaki a szóban forgó termékeket, már gyanakvásra adhat okot. Hogy pontosan mire is, azt csak sejtette Berczik: az ágazatban a feketegazdaság aránya 20-30 százalékra tehető, s jelentős a kereskedők füstöltáru-importja is - olvasható a Népszabadságban.
A kereskedők késztermékimportja elsősorban nem a választék bővítését, hanem a felvásárlói árak letörését szolgálja Éder Tamás hússzövetségi elnök szerint. Míg a jobb minőségű, márkázott húsvéti termékek általában magyar alapanyagból készülnek, a kereskedelmi márkák többségéhez importalapanyagot használnak - tette hozzá Kovács László, a Pick Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szakemberek szerint az Európai Unió liberális kereskedelmi gyakorlatának egyik hátulütője, hogy az országhatárokon ellenőrzés nélkül lehet tagországi élelmiszereket szállítani.
Magyarországon az élelmiszer-ellenőrzések során, tavaly 3500 tonna élelmiszert semmisítettek meg, ennek tizedét a húsvéti szezonban kobozták el. Összehasonlításképpen: a ünnepen 6000 tonna húst, főként füstölt húsféleséget vásárolunk. Az összes lefoglalt mennyiség egyébként az ország éves élelmiszer-fogyasztásának a 0,3 százaléka, ami nem kirívó mennyiség - mondta Süth Miklós országos főállatorvos.
A legális húsipar 17-18 milliárd forintos visszaesésre számít az idén 2006-hoz képest, az őszi áfaemelés és a reálbércsökkenés miatt. Ezt az export sem kompenzálhatja, hiszen az orosz, japán és horvát hatóságok éppen zárva tartják piacaikat az uniós, illetve a magyar áruk előtt.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.