Az EU 2008-2009-re általánossá tenné az energiatakarékos világítótestek használatát. Szakértők szerint ezt nem tiltással, hanem jobb szabályozással és felvilágosító kampányokkal lehetne elérni. Az energiatakarékos égők elterjedését leginkább drágaságuk akadályozza, de figyelembe kellene venni azt is, hogy negyedére csökkenhet az az évi 40 milliárd forint, amit világításra költünk Masgyarországon.
Az utóbbi időben Európa egyre komolyabban foglalkozik a klímaváltozás kérdésével. A megújuló, zöld energiaforrások előtérbe kerülése és támogatása mellett a közelmúltban gyakorlati célként fogalmazták meg az EU vezetői, hogy a kis fogyasztású izzók használatának általánossá kell válnia a háztartásokban éppúgy, mint a közintézményekben. A nagy gyártók egyébként már több százmillió eurót költenek az energiatakarékos világítótestek fejlesztési programjaira.
Mi lenne, ha?
A nagyságrend érzékeltetésének érdekében elmondható, hogy Magyarország éves villamosenergia-felhasználása jelenleg 43 terawattóra, ebből a 2005. évi állapot szerint 11,1 terawattóra a lakosság villamosenergia-felhasználása - tájékoztatta az [origo]-t a gazdasági tárca kommunikációs főosztálya. A lakossági villamosenergia-felhasználásnak 8-10 százaléka a világítási célú háztartási villamosenergia-felhasználás.
Egy átlagosnak tekinthető lakás világításához 1300-1500 wattra van szükség, amihez elég 15 darab 100 wattos izzó. Amennyiben a 100 wattos izzók helyett energiatakarékos izzókat alkalmazunk, akkor ennek az izzómennyiségnek a lecserélése 25-30 ezer forint beruházást jelent lakásonként. (Jelenleg egy energiatakarékos égő tízszer annyiba is kerülhet, mint egy hagyományos.) Ezzel a költséggel számolva, 4 millió lakást (mint szélső becslést) figyelembe véve, országos szinten a teljes költség 100-120 milliárd forint lehetne.
A lakosság világításra elhasznált villamosenergia költsége hozzávetőleg 40 milliárd forintra becsülhető évente, és ez a költség energiatakarékos izzók beépítésével mintegy negyedére, 10 milliárd forint körüli értékre csökkenthető (vagyis a beruházást úgy lehet tekinteni, hogy 3-4 éven belül feltétlenül megtérül).
Egy európai bizottsági ajánlás motiváló erejét ennek ellenére is rendkívül nehéz megbecsülni. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak jelenleg nincs sem szankcionális, sem megfelelő támogatási eszköze ahhoz, hogy a lakosságot egy ilyen jellegű döntés felé motiválja. Komolyabb kampányok vagy egyéb nagy költségigényű tájékoztatás nyomán a tárca becslése szerint a lakosság néhány 10 százaléka hajtana végre egy ilyen beruházást. Sokakat visszariaszthatna ugyanis, hogy nem csak sokszoros árú izzókat kellene alkalmazni, hanem a megfelelő külsejű lámpatestek is drágák.
Ugyanakkor világításkorszerűsítésére a Környezet és Energia Operatív Program keretében jelentős támogatási keretek állnak majd rendelkezésre, így ezen a területen valószínű, hogy jelentősebb előrelépés történhet - válaszolták a GKM-nél.
Idő kell a gyökeres változáshoz
![Forrás: [origo]](http://static6.origos.hu/i/0704/20070413villanyar4.jpg)
A váltáshoz azonban a gondolkodásmódban is változásra van szükség. Számítani kell ugyanis társadalmi ellenállásra is, mert a fogyasztói igények a hagyományos izzók mellett állnak, az energiatakarékos világítótestek ugyanis ma még a hagyományos körték többszörösébe kerülnek - mondta az [origo] érdeklődésére Király Zsuzsanna, az Energia Klub munkatársa. A gyors eredményhez Király Zsuzsanna szerint éppúgy ki kéne vonni a forgalomból az Edison-féle izzókat, ahogyan az korábban például a kétütemű autókkal is történt. A szakértő mindazonáltal szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy teljesen kivonhatók-e a kisebb hatékonyságú villanykörték.
A szervezet szerint, mivel a világítási költség egy átlagos háztartás kiadásainak csak kis részét képezi, először inkább azokon a területeken kellene lépni, ahol igazán sokat pazarolunk, mint például a fűtés. A tiltás persze nem feltétlenül vezet a kívánt eredményhez, fontos lenne viszont a tájékoztatás javítása is. Persze a lakosság környezetvédelmi szemléletén is szükséges volna javítani - mondta az Energia Klub munkatársa, aki szerint a gyökeres változáshoz idő kell.
Ezenkívül nem árt tudni, hogy az új körtéknek vannak bizonyos felhasználási korlátai, például a legtöbb helyen a régi lámpatesteket is le kellene cserélni. Valahol pedig nem is éri meg leváltani, hiszen például a fürdőszobában a gyakori kapcsolgatás miatt rövidülhet az égő élettartama, ahol pedig csak rövid ideig világítunk, mint például a kamra vagy a WC, nem térül meg a beruházás. További probléma, hogy a fénycsövek veszélyes hulladéknak minősülnek, amelyeknek a visszagyűjtését is komolyabban meg kellene szervezni. Összességben az Energia Klub természetesen támogatja az energiatakarékos világítás elterjesztését, de erre nem a tiltást tartják a legjobb módszernek.
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.