Egyes szakaszon 40-85 százalékkal is drágultak a vonatjegyek május elsejétől, a tarifarendszer egységesítése miatt. A Levegő Munkacsoport szerint a drasztikus áremelés következtében az utasok harmada autóba kényszerül, és rosszabb utakra, nagyobb környezetszennyezésre lehet számítani, de jobb szolgáltatásra nem.
Majdnem a duplájára emelték a vonatjegyek árát némely szakaszon május első napjától - erről kapott levelet az [origo]. A hivatalos tájékoztatás szerint átlagosan bruttó 17 százalékkal drágult a belföldi helyközi vonatközlekedés, és 4 százalékkal a buszközlekedés május elsejétől. Éppen ezért utánajártunk mi okozott ekkora különbséget az egyes jegyárakban, erre ugyanis a jegypénztárban nem tudtak választ adni az érintettnek.
Számolgatásunk pedig alátámasztotta, hogy érdemes előre informálódni, mire is számíthatunk. Budapest-Agárd között például 690 forint helyett, 900 forintot kell néhány napja fizetni. Budapest-Siófok között személyvonaton 1460 forint helyett, 1770 forintba kerül egy normál jegy. Ugyancsak személyvonaton Kapuvár-Budapest között 750 forint helyett, 1395 forintot kell fizetni egy diákjegyért.
A fenti árakból is kiderül, hogy azok járnak a legrosszabbul, akik rövidebb útat tesznek meg, nekik ugyanis jóval 17 százalék fölött drágult a vonatjegy. Számításaink szerint nem ritka, hogy 50 kilométer alatt harmincöt-negyven százalékkal, míg 100 kilométer alatt akár nyolcvanöt százalékkal emelkedtek a jegyárak. Kétszáz kilométer fölött pedig csupán 8 százalékos volt a drágulás.
A drasztikus áremelkedés oka, hogy egységesítették a vonat-, illetve a buszjegyek árát, ezért sajnos a vonatjegy árak a rövidebb szakaszokon több, mint 35 százalékkal emelkedett - ismerte el az [origo]-nak Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. szóvivője. Ötven kilométeren belül egy másodosztályú normál vonatjegy 560 forintról 750 forint lett. Rövidebb távon ugyanis a buszok jóval drágábbak voltak, és ezt egyenlítették most ki a vonatjegyek árában.
Elvileg tehát az új árszabályozás szerint ugyanazon a szakaszon, a busz és a vonatjegy áraknak meg kell egyezni. Csakhogy áremelés ide vagy oda, az a furcsa helyzet állt elő, hogy bizonyos szakaszon mégis olcsóbb busszal eldöcögni, mint vonattal utazni.
Csak az járt jól, aki egy falunyira dolgozik az otthonától. A rövid utakon ugyanis a menetjegyek árát az eddigi 10 helyett 5 kilométeres övezetek alapján határozzák meg. Az öt kilométer alatt utazók tehát, havonta pár száz forintot spórolnak.
Egyes kedvezmények megvonása is jelentősen emelte a tarifákat. Május 1-jétől a jelenlegi 67,5 helyett csak 50 százalékos jegykedvezmény jár a távolsági közlekedésben a diákoknak. Így az ötven kilométeren belüli diákbérlet 2240 forintról, 3000 forintra emelkedett.
Az ötven százalékos kedvezményt egyébként bármilyen vonalon igénybe vehetik a középiskolák és a felsőoktatási intézmények nappali és esti tagozatos tanulói. A levelező tagozaton tanuló egyetemistáknak és főiskolásoknak csak lakóhelyük és iskolájuk között jár ez a kedvezmény.
Ugyancsak csökkent a fogyatékosok utazási kedvezménye is. Az eddigi teljes kedvezményt egységes jegy- és bérlettámogatás váltotta fel, ami 90 százalékos. Szintén 90 százalékos jegykedvezmény illeti meg májustól a fogyatékkal élők kísérőit is. Az eddiginél jóval kisebb kedvezmény jár a költségvetési intézmények alkalmazottainak. Májustól ők évente maximum 12-szer vehetnek igénybe félárú jegyet menettérti utakra.
A vasúttársaság mindezek ellenére sem számít arra, hogy csökkenhet az utasforgalom - közölte Kavalecz Imre szóvivő.
A Levegő Munkacsoport vizsgálata szerint a tömegközlekedést érintő, minden egyes áremelés jelentős utascsökkenést eredményez - mondta Lenkei Péter munkatárs. A mostani drágulás miatt az utasok harmada az olcsóbb autót fogja választani. Lenkei Péter szerint egyedüli megoldás lenne, ha az állam előremenekülne, azaz úgy fejlesztené a tömegközlekedés szolgáltatását, hogy közben ne emeljen árakat. A hasonló áremelések csak tovább rontják az utak állapotát, és növelik a környezetszennyezést a Levegő Munkacsoport szerint. A szolgáltatáson azonban, nem javít.
Erre az évre két lépcsős áremelést tervezett a gazdasági szaktárca. Az első áremelés február elsején lépett hatályba. A vonatjegyek és -bérletek árai akkor differenciáltan 6-30 százalékkal drágultak. A buszjegyek árai pedig 6 százalékkal emelkedtek. A gazdasági és közlekedési miniszter korábbi rendeletében tavaly szeptember 1-jétől határozott meg új árakat.
Kun Mónika
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.