A gyermekgondozási szabadság rendszerének átalakítását és idejének alapos lerövidítését, valamint a nyugdíjkorhatár fölemelését javasolja Magyarországnak a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A magyar kormány azonban részben ellenáll a nemzetközi szervezet törekvéseinek.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0705/20070522andrewdea.jpg)
Andrew Dean
Az államháztartás és a hozzá kapcsolódó elosztási rendszerek reformjának lendületét fenn kell tartani, de további területeken is jelentős lépéseket kell tenni - hangsúlyozta Andrew Dean, az OECD igazgatója a Magyarországról szóló 2007-es országtanulmány keddi ismertetésekor. Az igazgató szerint elsősorban az egészségügyi, az önkormányzati és a szociális támogatási rendszer átalakítására van szükség.
Az OECD értékelői egyetértettek abban, hogy Magyarországon nagyon hosszú a gyermekgondozási szabadság, és úgy értékelik, hogy annak lerövidítésére és rendszerének reformjára van szükség. Andrew Dean elmondta: ha 9 vagy 12 hónapos lenne a gyermekgondozási szabadság, az még megosztotta volna az értékelőket, ám a jelenlegi 3 éves időtartamot egyértelműen túl hosszúnak és károsnak tartják. Szerintük ugyanis rontja a költségvetés egyensúlyát, az aktív keresők arányát a társadalmon belül, és a munkáltatókat arra ösztönzi, hogy kevesebb gyermekeket vállaló nőt alkalmazzanak.
A magyar kormány azonban nem támogatja teljes mértékben az OECD javaslatát. Veres János pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi demográfiai helyzetben fontosabb szempontnak ítélik a születések számának növelését, mint a költségvetésben elérhető megtakarítások növelését. Kovács Álmos államtitkár pedig azt mondta, hogy a kívánt célokat elsősorban az ösztönzőrendszer átalakításával, nem pedig korlátozásokkal akarják megközelíteni.
Az OECD szerint teljes egészében meg kellene szüntetni a korkedvezményes nyugdíjba vonulási rendszert, mivel az nem csökkenti a nyugdíjkifizetés mértékét. A "csökkentett korkedvezményes nyugdíj" intézményét pedig szerintük biztosításmatematikai alapra kell helyezni. A testület hangsúlyozza, hogy a reformnak mindenképp ki kell terjednie a törvényes nyugdíjkorhatár 62 év fölé emelésére.
Az OECD szükségesnek tartja az egészségügyi reform továbbvitelét, az önkormányzati rendszer átalakítását és a nyugdíjrendszer módosítását is. Andrew Dean elmondta, a szervezet szerint sok kis önkormányzat helyett kevesebb nagyobbra volna szükség, mert jelenlegi formájában túl költséges és nem elég hatékony az önkormányzatok működése.
A szervezet szerint ugyan a közkiadások sikeres reformjához szükség van az önkormányzati rendszer átalakítására, ám megértik, hogy politikai korlátok kizárják a települési önkormányzatok nagy számban történő egyesítését. Ugyanakkor támogatandónak ítélik a kormány azon célját, hogy a megyeiek szerepét regionális önkormányzatok vegyék át. Az OECD mindemellett szükségesnek tartja az önkormányzatok finanszírozási rendszerének átalakítását is.
A nemzetközi szervezet az egészségügyi rendszer folyamatban lévő reformjával kapcsolatban megjegyzi, erősíteni kellene a háziorvosok szerepét annak érdekében, hogy vissza lehessen szorítani a kórházi szakorvosi ellátás túlságosan gyakori igénybe vételét. Az OECD szerint a kórházvezetőknek nagyobb hatáskort kellene kapniuk, és nagyobb felelősséget viselniük az általuk irányított intézmény gazdálkodásáért.
Az oktatási rendszer reformja keretében az OECD olyan tandíjrendszer bevezetését szorgalmazza, amelyben a díjakat egységesen alkalmazzák, és a fennálló diákhitelrendszerre építik. A reform során szükségesnek látják, hogy gyengüljön a jelenlegi szoros kapcsolat a vizsgaeredmények és a díjak között.
Újságírói kérdésre Andrew Dean elmondta, hogy az OECD szerint a forint kétszer 15 százalékos árfolyamsávja szükséges ahhoz, hogy a magyar nemzeti valuta bekerüljön az Európai Monetáris Unióba, még akkor is, ha a sáv léte bizonyos esetekben kényelmetlennek bizonyul.
Giczi József
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.