A hirtelen megnőtt zaj miatt tiltakozó transzparensekkel fogadták a XVIII. kerületiek az első ferihegyi vasutat hétfőn a ferihegyi 1-es terminálnál. Az ott lakók azt is kifogásolják, hogy nem készült el a zajvédő fal és nincs WC az állomáson. Kóka János közlekedési és gazdasági miniszter bejelentette, hogy 22-25 perces menetidővel közlekednek ezentúl a vonatok a Nyugati pályaudvarról a Ferihegy 1-es termináljához és vissza.

Nem inult zökkenőmentesen a ferihegyi gyorsvasút
"Nincs még kész, minek adod át!" feliratú transzparensekkel fogadták a ferihegyi vasútállomás mellett élők Kóka János közlekedési és gazdasági minisztert az ünnepélyes megnyitón a ferihegyi 1-es terminál vasútállomásán.
A lakók szerint duplájára nő a zaj és a kényelmetlenség azzal, hogy megáll a vonat Ferihegyen. A zajvédő fal hiánya miatt egyetlen ablakot sem tudnak nyitva tartani. Ugyancsak kifogásolták a XVIII. kerületiek, hogy nincs WC az állomáson, ugyanis a vonatról leszállók az ott lakók kerítését illemhelyként használják, a nagy hőségben pedig elviselhetetlen a bűz.
A lakók panaszai mellett az utasok is megdöbbentek, hogy már az első napon nem működött az egyik lift, ezért csomagokkal megrakodva gyalog kellett a hőségben a hosszú lépcsőn eljutni a vasútállomásra. A liftet egyébként gyorsan megjavították.
A felújított vasúti pályán a vonatok kisebb zajterheléssel közlekednek, de Pestszentlőrinc állomáson, valamint Szemeretelep és a lakott terület határa között 2007 második felében zajvédő falat is építenek - ígérte az ott lakóknak Sándor László, a XVIII. kerület alpolgármestere. Az utastájékoztatás miatt felszerelt hangszórókra pedig árnyékolót szerelnek majd, ami a beszűrődő menetzajt csökkenti.
A megállót egyébként 6 milliárd forint uniós támogatásból újították fel. A vonatok menetideje 22-25 perc, a menetjegy ára 300 forint. Ferihegy megálló és az 1-es terminál között úgynevezett utasliftekkel kiegészített gyalogos felüljáró biztosítja az összeköttetést.
A vonatjegyeket a Ferihegy 1 központi csarnokában is meg tudják venni az utasok.A pénztár naponta 9 órától 22 óráig tart nyitva. A nyitva tartási időn kívüli utazáshoz menetjegy a vonaton a jegyvizsgálónál pótdíj felszámítása nélkül vásárolható meg. Várhatóan ősztől az ezen a vonalon közlekedő InterCity vonatok is megállnak Ferihegy megállóban. E vonatok a menetjegy mellett a pót-, illetve a helyjegy megváltása esetén vehetők majd igénybe.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.