A mai lapértesülésekkel ellentétben 2010-ig elkészül az M6-os autópálya Pécsig vezető szakasza - olvasható a Kormányszóvivő Iroda közleményében. A Dunaújváros és Szekszárd közötti autópálya-szakasz megvalósítására - tervezésére, építésére, finanszírozására és üzemeltetésére - még ősszel pályázatot ír ki a tárca.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium az autópálya építésének menetrendjét úgy ütemezte, hogy mire Pécs Európa Kulturális Fővárosa lesz, a Budapest-Pécs távolságot végig gyorsforgalmi úton lehessen megtenni - közölték.
Az M6-os autópálya már elkészült Érdi-tető és Dunaújváros közti szakasza után folyik a Budapest és Érdi-tető közti út építése és a szaktárca már kiírta a pályázatot a köz- és magánszféra együttműködésében megvalósuló Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs közötti szakaszaira is.
Dunaújváros és Szekszárd közötti 67 kilométeres szakasz koncesszióba adására vonatkozó közbeszerzési eljárást még 2007 őszén kiírja a közlekedési tárca. A szaktárca és Paks város önkormányzata nem az eredetileg tervezett nyomvonal módosításáról, hanem egy további, a várost elkerülő út megépítéséről egyeztet. A minisztérium jelenleg azt várja, hogy a város önkormányzata megküldje a tárcának a megállapodás-tervezetét.
![Forrás: [origo]](http://static9.origos.hu/i/0704/20070424mosautopa1.jpg)
Késik a budapesti kezdő szakasz átadása is
Reggel az egyik gazdasági napilap még úgy számolt be, hoyg kicsi az esélye annak, hogy az eredeti terveknek megfelelően 2010-ig elkészül az M6-os autópálya Pécsig vezető szakasza. A várható csúszás okaként a Világgazdaság a pályázati kiírás sikertelenségét nevezte meg.
Még nincs meg az M6-os autópálya építési engedélye Pécsig, miután Paks nem járul hozzá a tervezett nyomvonalhoz. A lap úgy tudta, hogy az ügyben a szaktárca folyamatosan egyeztet a paksi önkormányzattal. Ez utóbbi kifogása, hogy a nyomvonal nem illeszkedik a tervbe.
[origo]
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére
Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
Kicsi fiam, mi kell még?
Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
Júliustól másképp kell kötni a munkaszerződéseket
A munkaszerződések megkötése, módosítása tekintetében nagyon fontos változások, újítások lesznek a jelenlegi munkajogi szabályozáshoz képest, így például nem lesz ...
Május 31-ig kell bevallani az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat
Magyarországon az érintetteknek első ízben kell bevallaniuk az úgynevezett élelmiszerlánc-felügyeleti díjat, fizetésre kötelezett minden, az élelmiszerlánc felügyelet ...
Orbán külföldön próbálkozik a nagybankok megdolgozásával
Összefognának a visegrádi négyek, hogy az Európai Unión keresztül bírják rá a náluk meglévő külföldi bankokat, hogy több pénzt hagyjanak az országaikban. Az Orbán Viktor ...
Az összes bank az OTP-nek szurkol
Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
Nálunk is van ütőkártya: bizonyos esetekben a név- és lakcímadatok letilthatóak
Bár az Országgyűlés elfogadta a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény módosítását, a név- és lakcímadatok bizonyos esetekben ...
Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák
Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
Elfogadták a gyermekbarát igazságszolgáltatásról szóló törvényt
Egyes bűncselekmények sértettjeinek a nagykorúvá válásuktól még öt évig lehetőségük lesz feljelentés megtételére, garanciákat építenek be a fiatalkorú terhelt és a ...
"Ha áthelyeznénk Brüsszelbe, ott is gond nélkül működne"
A magyar közigazgatásban kevés olyan szervezet akad, amely a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló mértékben integrálódott az európai intézményrendszerbe, "ha ezt a ...
Barikádharcra készül Orbán a villámköltségvetéssel
A szokásos több hét helyett alig pár nap alatt, ráadásul vaktában kell megmondaniuk az állami intézmények vezetőinek, hogy mennyi pénzt fognak elkölteni jövőre. Orbán ...
Küszöbön áll a napon belüli forint átutalás bevezetése
Hét év után idén végre beérik a hazai bankszektor régóta áhított gyümölcse, július elsejével jön a napon belüli forint átutalás rendszere. Az Allen & Overy szakértője, ...
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak
Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát
A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.