[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

>

hírfolyam költségvetés adó sikersztori Vállalkozói Negyed Állás Nagyvilág Itthon devizapiac Gazdaság Plusz
90
100
100

Kedvcsinálónak jó a nyílászárós pályázat

Major András|2007. 08. 29., 7:02|

Az energiatakarékossági pályázatokkal a korábbi években az volt a gond, hogy a nagy érdeklődés miatt a keret a kiírás után szinte rögtön kimerült. Idén ilyen problémára nem kell számítani, az elmúlt négy hónapban ugyanis a felhasználható keretnek csak körülbelül harmadára érkezett érvényes kérelem. A szakértő szerint az ilyen programoktól nem is lehet átütő eredményt várni, azok csak amolyan jelképes akciók - ráadásul nem is a leginkább rászorulókat támogatják vele.

Forrás: [origo]

Nem ablakon kidobott pénz: a lakások korszerűsítése jelentős megtakarítást hoz a közműszámlákban is

[origo] lakáskassza

Új lakás? Felújítás?
>>>

A pályázati keret csökkenése

A NEP kerete az elmúlt években egyre kisebb lett, hosszú idő után idén először több pénz áll rendelkezésre ilyen célra. Míg 2002-ben 4,3 milliárd, 2003-ban 3,8 milliárd, és 2004-ben 2,1 milliárd forint volt a felhasználható keret, 2005-ben már csak 520 millió forintot különítettek el ilyen célra a büdzséből, és azt is az előző évi pályázók között oszották szét. A tavalyi 1,2 milliárd forintra napok alatt 6300-an pályáztak, és mintegy felük részesült kedvező elbírálásban.

JÁTSSZ ONLINE!

Az elmúlt években roppant keresett volt a lakossági energiatakarékossági pályázat, tavaly például 10 nap alatt szétkapkodták a keretet - igaz, akkor az idei 2,6 milliárd forintnak kevesebb mint a fele állt rendelkezésre. Az idei kírásban a feltételek szigorúbbak lettek, hiszen a korábbi 30-cal szemben most csak a felújítás 15 százalékáig lehet támogatást igényelni, de ez is maximum 265 ezer forint lehet, míg korábban 300 ezer forintot kaphatott a pályázó. A 15 százalékos vissza nem térítendő támogatáshoz viszont kedvezményes kamatú hitel igényelhető a Magyar Fejlesztési Banktól.

A hivatalosan Nemzeti Energiatakarékossági Program (NEP) címen futó pályázaton belül a fűtés és a szigetelés korszerűsítésére, valamint a megújuló energiaforrások nagyobb használatára lehet támogatást kérni. Pályázni április 10-étől lehetett, és a gazdasági tárca előzetes becslése alapján a 2,6 milliárd forintból mintegy 15 ezer háztartás energiafelhasználása tehető hatékonyabbá. Ezzel szemben augusztus végéig körülbelül 4600 pályázat érkezett be a programot kezelő Energia Központba, amelyeknek a háromnegyede részesül támogatásban, valamivel több, mint 800 millió forint összértékben.

Másfél milliós projektek

Az idei mérsékelt érdeklődés hátterében több tényező állhat egyszerre. A kisebb, 15 százalékos támogatási hányad nagyobb terheket ró a pályázóra, így az a háztartások jelenlegi pénzügyi helyzete mellett már nem tűnik olyan vonzónak. Persze, az érdeklődés mértékét nehéz konkrétan meghatározni. Bár idén áprilistól augusztusig kevesebben pályáztak, mint tavaly 10 nap alatt - végeredményben az idei keretből már most annyi háztartást tudtak támogatni, mint 2006-ban. A fennmaradó keretből pedig még bizonyára több ezer lakás energiaszámláját lehet majd csökkenteni, így végül is többen juthatnak támogatáshoz, mint tavaly - érvel a program igazgatója, Prieszolné Csomsztek Mária. A maximálisan igényelhető 265 ezer forintból a sikeres pályázók átlagosan 230 ezer forint támogatást kaptak meg - mondta a programigazgató. E szerint tehát egy-egy támogatott projekt átlagban körülbelül 1,5 millió forintba kerül.

Prieszolné Csomsztek Mária szerint az alacsonyabb támogatási arány ellenére a tehetősebb háztartások nem szorítják ki az alacsonyabb jövedelműeket a pályázásból. Elmondása szerint a jelentkezők nagy része nem tartozik a vagyonosabbak közé, igaz, a szegényebbek inkább szakaszolva, több lépcsőben pályáznak a dotációra. Jellemző például az a gyakorlat, hogy míg tavaly a nyílászárók cseréjére, addig idén a zöldenergia-felhasználás növelésére nyújtanak be pályázatot.

A 15 százalékos támogatási arány nem bizonyult túlságosan ösztönzőnek, ráadásul nem elsősorban azok indulnak a pályázaton, akik rászorulnak a támogatásra - véli Király Zsuzsanna, az Energia Klub programvezetője. A pályázat adminisztrációs terhei és a lassú elbírálás sem tett jót a népszerűségének - teszi hozzá Király Zsuzsanna, aki szerint a támogatási arány növelése bizonyosan megdobná a keresletet. Ezen kívül szükséges lenne szemléletformlásra, társadalmi felvilágosításra is többet fordítani - hiszen a gondoskodó állammal szembeni elvárások gyakran túlzók, és a hosszú távra való tervezés hagyományai sem éppen a legerősebbek. Az érdeklődés mindemellett nagy, hiszen zsebbe vágó és a környezetvédelem szempontjából is felkapott ügyről van szó. Az Energia Klub munkatársa a szegények számára komolyabb szociális támogatást tartana szükségesnek, és azt, hogy a hasonló pályázatok ne csupán alkalmi jelleggel legyenek elérhetők.

Szerencse, hogy nincs rá több pénz

A magyarhoz hasonló programok a világban több helyütt futnak. Az energiatakarékossági pályázat azonban inkább amolyan példamutató gesztus, amelynek nyomán a lakosság kedvet kaphat a takarékossághoz, konkrét gyakorlati haszna kisebb - mondta el véleményét kérdésünkre Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató és Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója. Persze, a rászoruló családokat támogatni kell szociális alapon; de nincs a világon annyi pénz, amennyit támogatásként szét ne lehetne osztogatni - teszi hozzá.

Alapvetően a piaci áraknak kellene a korszerűsítési döntéseket motiválnia - mondja Hegedűs Miklós. Amíg például a földgáz felhasználását és árát évente közel 100 milliárd forinttal támogatja az állam, addig a fogyasztótól kevésbé várható, hogy valódi hosszú távú döntéseket tudjon hozni. A közvetlen, nem szociális alapú támogatások miatt az árak torzulnak, és nem tükrözik a valós költségeket, ami miatt a fogyasztói döntések nem lehetnek kellően megalapozottak. Ráadásul Hegedűs Miklós is úgy véli, hogy az igazán rászoruló rétegek számára ez a támogatás nem elérhető, a magas jövedelműek pedig nincsenek is rákényszerítve a korszerűsítésre. Összességében a szakértő nem remél komoly energiamegtakarítást a programtól. "Ebből a szempontból szerencsére a büdzsének nincs több pénze ilyen célra, mivel a program nem hatékony, csak jelképes lépés az EU-direktívák és a lelkiismeret megnyugtatása kedvéért."

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Egyre több panaszos szerint pótdíjazták parkolójegye ellenére Az elmúlt időszakban az ügyfélszolgálatokon megszaporodott azon állampolgárok száma, akik szerint érvényes parkolójegyük ellenére pótdíj megfizetésére kötelezték őket; a ...
    Forrás: [origo] video Kicsi fiam, mi kell még? Ez a pult 160 éve termeli az adót a magyar államnak - mondja a Veres Pálné utcai Libál Optika 96 éves tulajdonosa, Emmi néni. Az üzletben még tanulóként kezdő, ...
    Fotó: Hajdú D. András [origo] Az összes bank az OTP-nek szurkol Kínos helyzetbe kerülnének a hazai bankok, ha az OTP-vel szemben jogerősen pert nyert devizaadós ügyében a Kúria is tisztességtelennek találná az eddigi banki ...
    Forrás: AFP Hallani sem akarnak a fociadóról a kocsmák Megdöbbentek a kocsmák, de nem hajlandóak fizetni azért, hogy közvetíthessék a futball-Eb-t és az olimpiát. A köztévé jogdíjat hajtott volna be rajtuk, de végül letett ...
70
Mosógép AEG Lavamat 76260 TLMOST 5 ÉV extra garanciával - 6 kg. max. töltet, extra csendes - inverter motor - Esőztető mosási technológia, centrifuga: 1200 ford./perc ..
149 900 Ft

24 óra hírei »

80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.

Szavazás

További adatok » Időjárás »